A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

A kollázs a magyar művészetben 1920-1965

A KOLLÁZS A MAGYAR MŰVÉSZETBEN Minden látás - kollázs. Nem azért csupán, mert kivágás, amit látunk. Összevág a nézés: de nemcsak a fogalmi kép és az állítólag látottak egyezése miatt. A tárgy és én: össze vagyunk vágva. Elég ezt külső pontból nézni; ahogy valamit nézek. Elijesztene a megállapítások hitelétől. Hanem hogy mégis higgyünk. Kell ez a levezetés, a látottak kétes-bizonyos hitele és a megtagadás között. A látszólag alkalmi műfaj. De hát mi cáfolná törvényszerűségét? Hogy nem a kéz alkotta az anyagszerűséget? Nincs festve, vázolva, vonalazva az elemek részlet-állaga? Vajon mi az őszintébb: ha ezt kifogásoljuk a kollázsban, vagy ha a sokszorosító tömegkultúra tényét alkotólagosnak ismerjük el (szerencsés esetben), és a művészi személyiség hitele a választást is szentesíti? A tény szavaz. A kollázs él. Elevenebb, mint valaha. Kérdéses pedig csak annyira, mint bármely ecsetvonás. De még ez a kiállítás sem mutatja, hol tart, merre tarthat a kollázs. Megannyian az itt még számon kívül maradottak tudnák ezt bizonyítani. Miattuk is szólok, a folytatók miatt. Azokért, akiket szintén folytatni kell és lehet. Persze, a kollázs nem kellés; a kollázs szabadsága a szélé. Láttam egy filmet, a háborúban emlékezetét vesztett csavargó, párizsi clochard a szeretetét, a tehetetlen vonzalmát ölte-éltette bele a kivágásokba. Rommezők tépett folyóirataiból választotta ki a leghitelesebbet. Vitte valakinek, akit csak azzal a vágyott illúzióval nem bírt éltetni, hogy ő - ő; hogy ő az, akinek látni akarják. Az elveszített azonosság képe a kollázs? A továbbélésé. A belepusztulásé. Ezek kettősségéé. És az ollóé. Mely övék. TANDORI DEZSŐ A kollázst, a francia kubisták által megteremtett, az olasz futuristák, a német dadaisták majd pedig az orosz konstruktivisták és a francia szürrealisták által továbbfejlesztett jellegzetes avantgarde műfajt a magyar képzőművészetben Kassák Lajos honosította meg. Az 1920-21-ben készített betűs kollázsai mozgalmasságukkal, szertelenségükkel a Tanácsköztársaság leverése után emigrációba kényszerült forradalmár művész tragikus életérzését, az új helyzet elleni tiltakozását jelezték. Az 1921 -22-ben született papírkollázsai a dadaizmus és a konstruktivizmus törekvéseit szintetizáló programot fejeztek ki: a rombolva építés manifesztumai voltak. Az emigrációból 1926 őszén visszatérő és a magyar munkásmozgalom napi küzdelmeibe bekapcsolódó Kassák, akárcsak a németországi baloldali kulturális mozgalmakban dolgozó Moholy-Nagy László a kollázs újabb műfaji változatát, a fotokollázst - illetve a fotomontázst - a kereskedelmi reklám és a politikai agitáció eszközeként alkalmazta. Bortnyik Sándor, Molnár Farkas és Pap Gyula, a Bauhaus körének egykori tagjai a fotokollázsnak mindenekelőtt az ironikus, szatirikus lehetőségeit aknázták ki. Az 1926-28-ban készített kompozícióikkal a burzsuá társadalom, a polgári életforma abszurditását, a technikai civilizációnak az emberre leselkedő veszélyeit leplezték le. Gábor Jenő és Martyn Ferenc más utat követett. Színes papirkollázsaikkal dekoratív hatások elérésére törekedtek. Bortnyik Sándor Műhely nevű magániskolájának növendékei közül többen a kollázstechnikát alkalmazott grafikák készítésére használták fel. Kassák kezdeményezését, fotokollázsainak drámaiságát, pátoszát az 1920-as évek végétől a Munka-kör európai tájékozottságú, a kortárs avantgarde törekvéseket és az orosz filmművészetet egyaránt ismerő fiatal képzőművészei és fotosai folytatták. Hegedűs Béla, Korniss Dezső, Trauner Sándor a többé kevésbé absztrakt geometrikus olajfestményeikbe illesztett fotokkal, Lengyel Lajos és társai a közvetlen politikai agitáció eszközének szánt fotokollázsaikkal a nyomorról és kizsákmányolásról, az ellenforradalmi rendszerrel szembeni gyűlöletükről szóltak. Vajda Lajos az 1930-33-ban Párizsban készített fotokollázsaiban - a magyar kollázsművészet e mindmáig legnagyobb hatású műveiben - a feszültségekkel teli kor drámai erejű képét alkotta meg. Vajda örökségének csak negyedszázad múlva lett folytatása. Bálint Endre az 1958-ban Párizsban létrehozott fotokollázs- sorozatában egy torz értékrendű világ gyilkos iróniával szemlélt arcát, a ma emberének szorongásait, katasztrófaérzetét, Vajda Júlia a létezés titokzatosságának, Ország Lili az élet abszurditásának élményét, Jakovits József az embert irányító ösztönöket, szenvedélyeket tárja elénk. Korniss Dezső az 1950-es évek elején az absztrakt képépítés majd a valóságszerű kifejezés termékeny lehetőségét látta a kollázsban. A személyes megszólalás, a közvetlen állásfoglalás szándéka késztette Kassákot is arra, hogy hosszú szünet után visszatérjen a kollázs műfajához. Az 1963-65-ben alkotott kollázsaiból a drámai eseményekben, furcsa változásokban bővelkedő közelmúlt szinte teljes keresztmetszete ismerhető meg. CSAPLÁR FERENC Die ersten Collagen in der Geschichte der bildenden Kunst in Ungarn wurden von Lajos Kassák, dem führenden Meister der ungarischen Avantgarde gemacht. Seine 1920-21 entstandenen Wort-Collagen zeigten das tragische Lebensgefühl des in der Emigration lebenden revolutionären Künstlers und seinen Protest gegen die Lage nach der Niederschlagung der ungarischen Räterepublik. Kassáks Papier-Collagen aus den Jahren 1921-22 drückten sein dadaistisch-konstruktivistisches Programm aus: „Ihr sollt zerstören, um bauen zu können, ihr sollt bauen, um siegen zu können." Der seit 1926 wieder an den Kämpfen der ungarischen Arbeiterbewegung teilnehmende Kassák und der in Deutschland lebende Moholy-Nagy wendeten die Foto-Collage als Mittel der Reklame und der politischen Agitation an. Sándor Bortnyik, Farkas Molnár und Gyula Pap, die ehemaligen Bauhäusler enthüllten mit ihren Kompositionen aus den Jahren 1926-28 die Absurdität der bürgerlichen Gesellschaft und Lebensform. Jenő Gábor und Ferenc Martyn beschritten einen anderen Weg. Sie wollten mit ihren farbigen Papier-Collagen eine dekorative Wirkung erzielen. Kassáks Anlass, das Dramatische und Pathetische in seinen Collagen wurden von den jungen Malern und Fotografen des Munka (Arbeit)-Kreises fortgesetzt. Béla Hegedűs, Dezső Korniss, Sándor Trauner, Lajos Lengyel sprachen mit den in ihre abstrakt-geometrischen Ölgemälde eingeklebten Fotos oder mit ihren Foto-Collagen über das Elend und die Ausbeutung, über ihren Hass gegen das System der Konterrevolution. Lajos Vajda stellte mit seinen in Paris 1930-33 entstandenen FotoCollagen das dramatische Gesicht seiner Zeit dar. Das Vermächtnis von Vajda wurde erst nach Jahrzehnten fortgeführt. Endre Bálint erschliesst uns die Bedrücktheit und das apolalyptische Gefühl des Menschen unserer Zeit, Júlia Vajda das Erleben des Geheimnisvollen des Daseins, Lili Ország die Absurdität des Menschenlebens, József Jakovits die Triebe und Leidenschaften. Dezső Korniss sah in der Collage nach 1950 die fruchtbare Möglichkeit gleichzeitig zur abstrakten Bildbau und zur direkten Darstellung. Die Absicht, direkt Stellung zu nehmen, sich auszudrücken, veranlasste Kassák wieder Collage zu machen. Aus seinen 1963-66 entstandenen Collagen ist der Querschnitt der jüngsten Vergangenheit erkennbar. 1920 1965 KUNST 1920 1965 DIE COLLAGE INDER UNGARISCHEN Kassák Lajos: Betűs kollázs, 1920 Vajda Lajos: A megkorbácsolt hátú, 1930-1933 Lengyel Lajos: Ez Amerika, 1933-1936