Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Reklám és modern tipográfia (1999)

A „szép és csúnya könyv"

A „SZÉP ÉS CSÚNYA" KÖNYV A fiatal művészek egyik, ha nem is fő, de mindenesetre nagyon jellegzetes mániájának tartják a „szép könyv" kultiválását. Szigorú pártemberek pedig, akik az új művészeti törekvéseket fenntartás nélkül a leromló társadalom „dekadens kinövésének" minősítik, mint az új művészetnek egy szintén antiszociális jellegzetességét határozzák meg. Mint akárcsak a rossz üzletembereknek más oldalról a maguk mechanikusan egy pontra irányított látószögéből, szintén az a véleményük, hogy mellékes az, hogyan adjuk ki a könyvet, fontos csak az, hogy mit adunk ki benne, s hogy olcsósága miatt milyen nagy tömegekhez juthat el. Mert a mindenáron „tömegkultúrát" terjesztők előtt a könyv újságpapiroson, szörnyű drótkötelekkel átütve is könyv marad azaz megmarad egyetlen hivatása, a népek nevelése mellett. Látjuk tehát, ezeknél az embereknél ha a könyvről mint tárgyról van szó, akkor mint árucikknek csak szükséges olcsóságát hangsúlyozzák ki, és elfeledkeznek arról, hogy ahhoz, hogy valami olcsó legyen, még nem pontosan tartozik az, hogy esztétika- és higiéniaellenes is legyen. Elfeledkeznek arról, hogy kapitalista társadalomban élünk, és így a rosszul, „csúnyán" kiállított könyv nemcsak azért üttetett össze mint a harisnyakötőnél és villamosjegynél is tipikusabb tucatmunka, hogy így a nagy tömegek könnyebben megvásárolhassák, hanem azért is, mert a kiadó így kevesebb tőke- és időbefektetéssel jut hozzá a gyors profithoz. A „szép" könyv tehát nem lehet „antiszociális" szépsége miatt, és a „csúnyán" kiállított könyv nem föltétlenül szociális jelensége egy kornak, és nem érdemleges fokmérője a tömegek kultúréhének. De a csúnya könyv elkerülhetetlen velejárója az etikailag és esztétikailag szétzüllött koroknak, vagyis végeredményében antiszociális jelenség, mint ahogyan antiszociális a tömeglakások építése. Igaz, hogy a „csúnyán" kiállított könyvben is értelmi maradék nélkül olvasható a legkomolyabb irodalom is, és igaz, hogy az egyéb lakással nem rendelkező ember a tömegszálláson is kipihenheti napi fáradalmait, - tudjuk azonban azt is, hogy az éjszakai pihenés nemcsak izmaink kihevertetését, hanem új erőgyűjtést is kell hogy jelentsen, s tudjuk, hogy nemcsak azért olvasunk, hogy értelmi körünk új horizontok felé kitáguljon, hanem azért is, hogy közvetlen élményekhez jussunk, érzelmileg felgazdagodjunk, érzékenyebb és akaratosabb emberekké teljesedjünk. Márpedig a tömegszállás csakúgy, mint a „csúnyán" kiállított könyv, nemcsak éltető, nevelő hatással, hanem demoralizáló hatással is van az emberre. A könyv mint bizonyos mondanivalónak, bizonyos élményektől és akaratoktól megszabott „témának" külső formája, közvetítő edénye jelenik meg. S ha elismerjük azt, hogy bizonyos mondanivalók csak bizonyos műfajban tudnak maradék nélkül megjelenni (vers, dráma, elbeszélés, stb.), el kell ismernünk azt is, hogy bizonyos műfajok csak bizonyos formában, csak saját karakterükhöz szabott edényben, könyvformában érhetik el százszázalékos hatásukat. Egyszerűen tehát: a könyvnek nem cicomásán „szépnek" és nem olcsón „csúnyának", hanem előttünk való megjelenésében, mint minden hatni akaró dolognak, karakterisztikusnak kell lennie. Mert csak az a dolog érheti el nálunk, újságoktól ösztönösen idegenkedő embereknél (s ez méginkább áll a nagy tömegekre) hatását, amely külsőleg és belsőleg megbonthatatlan egységet képez. Egy könyv pedig mint valamiféle irodalmi műnek közvetítő formája csak akkor érheti el a legteljesebb hatását, ha az külső megjelenésében, technikailag, esztétikailag is fedi, elősegíti a belső tartalom kihangsúlyozását. Vagy talán teljesen véletlenség lenne az eddigi koroknak, sőt irodalmi csoportoknak az önmaguk minél erősebb kihangsúlyozására teremtett könyvtípusai? Tudjuk, hogy idők folyamán majdnem általánosan kötelezően a tudományos munkáknak egy egészen más könyvtípusa alakult ki, mint például a szépirodalomnak, hogy mennyire különbözők a klasszikus, a barokk, a biedermeier korok könyvformái és tipografizálásai. Minden tisztultabb és még tisztultabb világnézetű embercsoport ahogyan a társadalom gazdasági és politikai életén rajta hagyja a maga formáló akaratának nyomait, éppúgy újjáformálja a kor örökölt művészeti értékeit is, és ezzel együtt kell hogy megteremtse a maga korának, eszméinek és érzéseinek megfelelő új könyvformáit is. A kor minden terméke jellemző. A mi korunk átmeneti kor, az ember elvesztette polgári éleslátását, és még nem találta meg a maga szociális egyensúlyát. Politikában, tudományban, technikában és művészetben egyaránt pillanatokat élünk. Megdöntöttük a tudomány eddig abszolútnak vett igazságait, és még nem állítottuk fel az új törvényeket. Nincs semmi „pozitívumunk", mert amit ma előregondolunk, holnap ennek az ellenkezőjét ugyanígy természetesnek, magától értetődőnek fogadjuk el. És nincs kidolgozott programunk semmire, és nincs következetes taktikánk semmire, és ezért nincsen egyebünk a vakmerő próbálkozásainknál. De vigyázzunk legalább arra, hogy ezekben a próbálkozásainkban ne legyünk végzetesen egyoldalúak. A világ millió részből van összeszerkesztve, s aki ma javítani akar ezen a csikorgó szerkezeten, annak maradék nélkül kell elvégeznie a maga dolgát. A politikusnak a politikában, a technikusnak a technikában és a művésznek a művészetben. Az íróművésznek közvetítő formája a könyv, ahhoz tehát, hogy teljesebben adni tudja magát, mint eszközt meg kell teremtenie az új könyvet is. A mai magyar piacon még alig történtek erre kísérletek. A könyv mint kulturális és esztétikai életünk (mert ilyen is van, s még akkor is, ha még nagyobb hangon jelentjük is ki magunkat kollektív lényeknek) egyik irányítója teljesen elvesztette hozzánk hasonló karakterét. S azok a kevés szakértők is, akik eddig a könyvet mint jellemző társadalmi terméket fogták föl - ma csak mint önmagában „szép" vagy „csúnya" dologról tudnak beszélni. Eddig egyetlen könyvkiadónk és nyomdászunk, a német, illetve angol könyvtechnikán nevelődött gyomai Kner is elvesztette a háborúban megkezdett tudatos és célirányos útvonalát. Az ő általa kihozott nagy formátumú és szinte az írások hangulatéletét megmodulálón tipografizáló Balázs-könyvek első szenzációi voltak az új magyar könyvpiacnak. A Nyugat Falus-féle „könyvtervezései" mellett a jövő lehetőségeinek biztos alapú zálogai voltak ezek a kötetek. De sajnos Kner sem váltotta be, amit ígért. Jött az ellenforradalom, az „új magyar reneszánsz", és a nagy élni akarásban az új, a mi korunkat képviselő könyvtípus helyett Kner is elkezdett könyveket stilizálni. A most kiadásában megjelenő „magyar klassziku7