Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Reklám és modern tipográfia (1999)

Könyv- és reklámművészeti kiállítás

KÖNYV- ÉS REKLÁMMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS Április 12-én nyílt meg a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának első kiállítása. A kiállítók között alig van olyan, akit a magyar kultúrközönség a grafikai művészet valamilyen területéről már régebbről is ne ismerne, s mégis ezt a kiállítást valamennyi résztvevő új, nagy bemutatkozásának kell tekintenünk. A művészek így, a nagy együttesben új viszonylatba kerültek egymással, s mintegy nemes verseny játszódik le közöttük a nagyközönség szeme láttára. A laikus szemlélő és a reklámozó üzletember nincs feltétlenül ráutalva a „hivatásos" kritikus véleményére, esetleges elfogultságára. Aki látni tud, és megnézi a kiállítást, laikus szemmel is felfedezhet benne értékeket, amik nemcsak magyar, hanem európai mértékkel mérve is határozott eredményeket jelentenek. Ez pedig nagy szó, s nálunk, tekintve általános politikai és gazdasági viszonyainkat, fölöttébb örvendetes jelenség. Körülbelül harminc könyv- és reklámművész vesz részt a kiállításon. Szemmel láthatóan mindenki a legjobb anyagával szerepel, s ezért is ez a kiállítás minden hibájával és erényével együtt reprezentatív jelensége művészeti életünknek. A kiállító művészek nem egy irány képviselői, de valamennyiüknek van mondanivalója, s ezt a mondanivalót a művészet formanyelvén s az egyéniség karakterisztikonjával el is tudják mondani. A különböző formatörekvések nem bontják meg az együttes tisztaságát, az egyesek kvalitása biztosítja az általános nívót. A bemutatásra került nagy anyag bármilyen szemszögből nézve túl van a közepesség szintjén, egyes résztvevők egyes darabjai pedig a modern reklámművészet legszebb alkotásai közé tartoznak. A kiállított anyag közt a plakátalkotások vannak túlsúlyban, méretükkel és elementáris színeikkel dominálják a teret. Kritikai szempontból Berény Róbert és Bortnyik Sándor munkásságát kell első sorban értékelnünk. Berény Róbert már régen jónevű festő volt, mikor első plakátjaival a nyilvánosság elé lépett. S azt mondhatnánk, az első lépésével be is érkezett. Új színt hozott a pesti utcára, valami tiszta, derűs humort, s valószínű, hogy ebben a derűs életlátásban van hirtelen sikerének titka is. Gyökeresen modern művész, de nem él a modernség könnyen adódó trükkjeivel. Elementáris színekkel dolgozik, formái végletekig leegyszerűsítettek, s mondanivalója majdnem mindig valami epikus elemmel felgazdagított. Plakátjaival nemcsak optikailag akar hatni, beleavatkozik a szemlélő kedélyállapotába, és elmegy egészen az értelmi motivációkig. Látni való, hogy Berény nemcsak szerkeszt, nemcsak fest, hanem pszichologizál is, mikor plakátot csinál. Különös kifejezőerőre vall nála, hogy ezt a gazdag belső skálát nemegyszer maradék nélkül tudja átvinni és szintetizálni különben egyszerű eszközökkel és a sík törvényei szerint megoldott plakátjaiban. Festői beállítottsága ellenére sosem téved bele a képszerűségbe, s epikus volta ellenére nem válik részletezőn bőbeszédűvé. Egy-két határozott formával és egy-két elementáris színnel karakterizálja megoldandó feladatát. Mindez így csak az intuitív művésznek sikerülhet. És Berény fölényes kritikai kultúrával rendelkező intuitív művész. Berényhez viszonyítva egészen más pontból indult el, és egészen más irányvonalban dolgozik Bortnyik Sándor. Nem festői egyéniség. Legsikerültebb plakátjaiban is inkább az iparművészethez, mint a festőiséghez áll közel. Ez a beállítottsága határozza meg kompozícióinak merevségét és színeinek hideg, felületi értékét. Berénynek a síkalap csak egyik alkateleme a plakát egészének, Bortnyik előtt ez a sík mint beépítendő, jobban mondva bedíszítendő felület jelenik meg. Színeit és formáit nem a síkból kifelé építi, hanem mondanivalóival mintegy belepi a síkot, a legtöbb dolga éppen ezért sem a mélység, sem a belső zártság érzetét nem kelti fel a szemlélőben. Színei nem többek színeknél, s a formái nem többek formáknál, hiányzik mögülük az intuíciós hatóerő, az alkotó művész szuggesztivitása. Ezt nem Bortnyik leértékelésére mondom, csupán egyéniségének karakterét s munkálkodásának helyét próbálom meghatározni a kiállítás alkalmából. Bortnyikot általában a Bauhaus magyarországi képviselőjének tartják. „Modern" kritikusai, ha nagyon jót akarnak róla mondani, akkor nagy szakavatottságot mímelve megállapítják, hogy Bauhaus-stílusban dolgozik. Pedig kétségtelenül sokkal közelebb áll a Gebrauchsgraphik száraz és monumentális beállításra törekvő grafikájához. A hatásos foltelosztás és a külső formák elrendezésében sokat tanult a bauhausistáktól, de mindez nem adja munkásságának lényegét. Mesterségbeli tudása és statikus kiegyensúlyozottsága jelentik legnagyobb értékeit. A harmadik plakátművész, aki a modern irányok felé kísérletezik: Kner Albert. Bortnyikhoz hasonlóan dolgaiban szintén kevés az élményszerűség, mondanivalói a plakát formanyelvén nem tömörek, hanem szűkszavúak. Legsikerültebb munkáin is meglátszik iparművészeti neveltsége. A sík mint adottság megköti fantáziáját, alkotóképességét iparművészeti fogásokra kényszeríti. Ugyanez a prioritás köti meg fejlődését a könyvdíszítés és egyéb tipográfiai területeken is. A többi plakátművész régebbi törekvések szellemében munkálkodik. De ahogy föntebb mondtuk, valamennyien fölülemelkednek az átlagnívón. Csabai-Ékes Lajos, Gróf József, Jeges Ernő, Kaesz Gyula és Végh Gusztáv jól ismert és komolyan megbecsülendő képviselői nagy lendülettel fejlődő reklámművészetünknek. Pécsi József fotóplakátokkal szerepel a kiállításon. Pécsi mint grafikus és festői hatásokra törekvő mester talán a legelső sorban áll fényképészeink között. Az amerikai, orosz és általában a tárgyilagosságra törekvő új fényképészeti kísérletek azonban az utóbbi időben messze túlhaladták a letompított festőiséget, s így a tegnapi szalonmesterek máról holnapra vagy figyelmen kívül kerültek, vagy pedig fölértve és fölérezve a fényképészet új lehetőségeit, belekapcsolódtak a továbbfejlődés vonalába. Pécsi kiállított fényképei tárgyilagosak, éles beállításúak és gondosan kidolgozottak. De minden mesterségbeli kiválóságuk mellett is még nem fotóplakátok. Maguk a kompozíciók véletlenszerűek, vagy téves meggondolásokból elindítottak. A lefényképezett anyag önmagában elsőrendűen érvényesül, de nincs meg az egységes hatása, sokszor ebben a rosszul szerkesztett együttesben maguk a tárgyi képek is elvesztik szuggesztivitásukat. Plakát és forma-vonalkompozíció szempontjából egyedül a Tungsram felírású lap jelent kész eredményeket. Az itt megmutatkozó törvények értelmében 21