Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Egy ember élete (Részletek)

- Gyere ide, fújtatni ! Ezek a munkára hívó szavak mintha halálos ítélettől váltottak volna meg. Lábam rátettem a mozgó farúdra, és taposni kezdtem. Józsi, a veszedelmes kamasz ott állt mellettem, szívta a körméig égett cigarettát, s én éreztem, hogy baráti kegyei melegen rám áradnak, mint valami fénysugarak. Nem jól nyomod! - mondta. Lábát rátette a rúdra, és megmutatta annak egyenlő, lassú mozgását. így sokkal nehezebb volt a munka, lábam lecsúszott a kitaposott fáról, fejem beleütöttem a kormos téglákba. - Vigyázz, te ! Lassan, no, nyomd meg, no. Lass-ssan, egészen le... A fújtató morgott és bömbölt a fejünkfölött. Józsi elment a dolgára, Rozsda felkelt a földről, és egy másik gyerek állt oda mellém a fújtatóhoz. Mindenki dolgozott. A gyereket, aki mellettem állt, piszkálta és etette a tüzet, Rezsőnek hívták. Nehéz parasztszaga volt, a ráülepedett korom és piszok alól is előbújtak az arcából kinőtt szőke szőrszálak. A kezei tele voltak nyitott sebbel és kemény forradásokkal, néha hozzám ért velük. Irtóztam tőlük, mint valami csúnya teknősbékától, amiket az iskolai képeken láttam. - Van még cigarettád?-súgta, s fejét egészen bedugta a tűzfölé. - Nincsen-súgtam vissza-, odaadtam a Józsinak. -Azt tudom, te mulya. Nem vagyok vak - aztán hangosan rám mordult. -Húzd meg jobban,nealudj! - Nyomom, nem látod? - Mi ? Már járatod a szád ? ! - Mintha véletlenül történt volna, otromba csizmáival rátaposott a lábamra. Aztán vízzel megöntözte a tüzet, a maró füst könnyesre gyötörte a szemeimet. És ebben a gyűlölködő játékban egészen megfeledkezett a vasról, ami már égett és forrott a szénhalom alatt. Csillogó vörös lepkék szálltak fel a sötét kéménybe. Nem tudtam megérteni, mi történt vele. Rémülten kapkodott a tűz körül, vizet öntött rá, lábamat bolondul lerúgta áfáról. Rozsda nagy kalapáccsal a vállán, vörösen, előremeredten már ott állt az üllő előtt. Józsi káromkodva rohantelő a műhely másik végéből. A felmelegített vas fehér tűzzel vakított, millió szikra pattogott belőle szét, körben. Egészen a falhoz lapultan figyeltem. Remegtem a félelemtől. És ebben a pillanatban az égő vasrúd a magasba emelkedett, és Józsi elvadult káromkodással felénk sújtott vele. Azt hittem, rögtön kettéhasít vele bennünket, mint valami tüzes karddal. Rémülten felsikítottam. Éreztem a rám hulló szikraesőt. Halálos félelemmel a kohó alá bújtam. Semmi különösebb nem történt. A másik pillanatban már hallottam a kalapácsok zuhogását. Az üllő élesen, vidáman csengett, mint valami ezüstharang. 19