Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Egy ember élete (Részletek)

Előhoztam a bizonyítványt, és az asztalra tettem. Apám lassan érte nyúlt, és közben állandóan rám nézett. Mintha az egész testem üvegből lett volna: bizonyos, hogy még a gondolataimat is ki akarta nézni a fejemből. És valószínű, hogy már mindent tudott. Álltam előtte, de alig bírtam el a saját súlyomat. Mért nem ütött már agyon, gondoltam minden rémület vagy félelem nélkül, akárha csakvalami semmiségre gondolnék. Az udvarról behallatszott az anyám hangja: - Mariska ITerka! A papírlapot egészen maga elé emelte az apám, belevetette a szemeit, és egyszerre mintha késsel beleszúrtakvolna:-Mi? Mi?! ! Összeszorítottam az ökleimet és fogaimat, hogy el ne vihogjam magam. Átestem remegett, nem bírtam magammal. - Hát megbukta maga ! Gazember, csirkefogó, megbukta I ! ! Egészen közel álltam hozzá és az asztal sarkánál. Láttam, hogy fölemelkedik, szörnyű magasra fölnyújtózik, s a szájából kiugrik a nevettető káromkodás. - Krucifix ! Herrgott miatyánk ! ! Felém ugrott, felkapott a padlóról, s magasba, a feje fölé emelt. Nem kiáltottam. Alsótestem csüggedten hullott lefelé, mozdulatlan lábaim valahol egészen közel a szemei előtt lógtak. Egész tisztán tudtam és éreztem mindent. Számítottam, hogy most a földhöz fog csapni, s aztán minden jó lesz. Lassan, mintha üvegből lettem volna, visszaeresztett a padlóra. - Hát megbukta, svindler, csirkefogó ! Aztán őrült csattanással sűrű, forró levegő csapódott a fülembe. Egy pillantra nem tudtam, mi történik velem, csak a kályhához ütődött fejemet éreztem fájdalmasan. A többiek is bent voltak már a szobában, a lánykák rémülten sikoltoztak, az anyám hátulról belekapaszkodott az apám nyakába: -István, az istenért, mit csinálsz?! István! István! Véresre vered a saját gyereked ! ! ! -Ajajjajj! csirkefogó lett a maga gyereke. Csirkefogó, csirkefogó, csirkefogó... Rekedt volt a hangja, mint valami állaté. Aztán egyszerre összecsuklott. Visszaereszkedett a székre, és hangtanul sírni kezdett. Az anyám egy nedves ronggyal megtörülgette a fülemet, amely vérzett a pofontól. Aztán a nagykés lapjával vissza próbálta nyomkodni a púpot, mely a bal halántékomon bújt ki, mintvalami zölddió. Semmi szó. Az ebéd ott maradt jóformán érintetlenül. Nagyon meg voltam elégedve magammal, egy könnycsepp nem esett ki a szememből. Szinte diadalmasan nézelődtem. Nem lehet világesemény, ami most hatni tudott volna rám. Egészen magamé voltam, mint győző, fölötte éreztem magam a tárgyaknak és személyeknek. Az apám néha felém fordította a fejét, de észrevettem, hogy a szemével nem lát el hozzám. Fél kettőkor felkelt a székről, már fején volt a kalap, jobb kezét a nadrágja 13