Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Visszatérő illatok

VISSZATÉRŐ ILLATOK A szép, kis mezővároskáról beszélek, ahol hozzám és hozzád hasonló szegények őrölték mindennapi gondjaikat s én, ki nem is sejthette közelgő vesztét, hosszú kalandos utazásra készen először engedtem el szülőim kezét. Szólok a kis szobáról is, hol apám sápadt képét őrzi a tükör, az ágy alatt és pad alatt sovány egérke iszkol s a vasedények hajnalban összecsendülnek, mint piacunkon a torony harangjai. Merő kínszenvedés volt őket hallani s a hangok érc-csapásaitól félve galambrajok szálltak ki a fénybe. És szólok róla is, akit szerettem, dicséretére örök rózsákat neveltem. Haja fekete, szeme kék volt, blúza alatt két piros bimbó feslett halkan, s ha a hold sekély tálából a fény kifolyt, a kapuban állt, mintha állna ezüst patakban. Szeretlek én, mondtam távol a való világtól és éreztem, erős markomban szorított keze oly szelíden és megadón remeg, akár télidőn fészekre talált madár. Te vagy az, más nem is lehetne senki, akit a szívem holtáig tudna szeretni. Alkonyul. A téli szél csikói vadul nyerítenek, behavazott tetőkön csattognak a zászlók, s hogy tévelygek szerpentinutain a hegyeknek, szemem mély kútjában megint téged látnak. És látom én is a rég elhagyott várost, hol rokkant szérűkben, mélyén a háznak, vágyaim és eszméim mustja forrt. Hová lettek szülőim, jópajtásaim? 41