Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)
A misztérium születése
Titkos remegésekkel volt tele akkor a szívem, s ezek a titkok mintha lassan megvilágosodtak volna, egy fényforrás nyílt meg az oltár előtt, s íme ott feküdt a kis Jézus jászolbölcsőjében, és fekete ruhás legények, kiknek ezüstgombok ragyogtak a kabátjukon, égő fáklyákkal álltak körülötte. S a zengő dalok, mintha szárnyra emeltek volna ekkor, mintha elhagytam volna egyszerű földi létemet, láttam a fehér és csillogó tollú angyalokat a jászol felett lebegni, s ahogy az anyámtól hallottam a legendát, ott láttam a nagy fülű, szürke szamarat is, nagy hegyes szarvaival, jóságos szemeivel a fehér ökröt, amint lehajtott fejjel álldogáltak, mintha csöndesen, magukba fordultan éppen töprengenének valami felett. Olyan csodálatosan szép és kifürkészhetetlen volt körülöttem minden, hogy az álom és valóság összemosódott előttem, s amikor hazafelé lépegettünk a hómezőben, láttam a kiválasztott csillagot, amely vezérel bennünket, és éreztem, hogy a szürke szamár és a fehér ökör is ott ballagnak mellettem, és értelmesen szólnak hozzám. - Láttad Őt, amint ott feküdt a jászolban - mondta a szamár, halk, bizalmas hangon -, s láttad, hogy kis ajkai mosolyogtak a boldogságtól. Az ökör azt mondta: - Láttad a ragyogó koronát is a feje körül, úgy ittam a fényéből, ahogyan a tiszta forrásból szoktunk inni, s íme, nagyon boldog vagyok magam is. - Én az angyalokat is láttam - suttogtam oda feléjük -, s nem értem meg, hogy miért hallgattokfelőlük. - Mert a kisded a miénk, akik ezen a földön bolyongunk-mondta a szamár okoskodón, s érezni lehetett, hogy valami irigység vagy féltékenységféle bujkál a hangjában. - Máriát és Józsefet én hoztam ide a hátamon, s amikor a kisded megszületett, meleg párát leheltem rá, hogy mezítelen teste ne dideregjen a jászolban. - Én is meleg párát leheltem rá - versengett az ökör a szamárral - és észrevettem, hogy mosolygott rám, amikor meglátta fehér bőrömet és két fehér, egyenes szarvamat. Nem versengtem velük, hiszen tudtam, nem ártani akarnak ők a kisdednek, hanem szolgálni kívánják. Csodálatos pillanatok voltak ezek az ő számukra, akik eddig csak kórón és szalmán rágódtak, s mint az elítéltek, tűrni kényszerültek gazdáik ütlegeit. Otthon a kivilágított karácsonyfa alatt ültünk, diót, almát, aszalt szilvát ettünk, és mindnyájan kihörpintettünk egy pohárka édes pálinkát. Apánk ezen az éjszakán se jöhetett hozzánk haza, mert ő olyan munkásember volt, aki nemcsak a nappalaival, hanem az éjszakáival is tartozott gazdájának. Anyánk felvette fejkendőjét, kettéválasztott fekete haja csillogott a lobogó gyertyafényben, gyengéden szólt hozzánk, s a legkisebb testvéremet altatgatón ringatta a térdén. így volt ez majdnem ötven évvel ezelőtt, amikor először éltem át a misztérium születését, és nem is sejthettem, hogy egyszer keresztre feszítik Őt az emberek. Esti Kurír, 1940. december 24. 38
