Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Anyám címére (Részletek)

Oh, Jézus, a jóság tükre és az igazságtalanok áldozata! A szelíd ökör és az igénytelen szamár virrasztott születésed óráján s mégis Te voltál az, aki ledöntötted a bálványt és korbáccsal léptél a templomba. Sírba fektettek és visszajöttél hozzánk keresztre feszített ember, sugárzó csillagkoszorú a szegények feje fölött. Ezeken az aranycirádás falakon kívül, Mutterkám, a szegénység és gazdag­ság őrülete tépi az emberek idegeit, a templomok hajóit az elsüllyedés vesze­delme fenyegeti a viharban, a boldogság országának még első köveit sem rakták le az építők, az anyák kiapadt mellén síró gyermekek vergődnek, és az egész világ háborúra készül az egész világ ellen. Ki gondol most az igazságra, mikor mindenki a szomszédja elpusztítására gondol. Lehet, hogy az egész földön most ez az egyetlen hely, ahol ember ember mellett békességben megfér, pillanatra megpihen, mint a vándor, aki hosszú útról érkezett, szemé­ből a reménység sugara világol, és várja a csoda beteljesülését. Várja a cso­dát, amiről most úgy érzi, egyszer rajta is be kell, hogy teljesedjék. Csend van, s ez a csendesség kimondhatatlanul mély, és az irgalom melegségével telí­tett. Röpülj fel, lélek. Telj meg szívem bizalommal. Óh, Mutterkám, magára gondolok ebben a libegő csendben, ebben a néma zengésben, és mai testemet, lelkemet elveszítve, mint derűs tekintetű, ártat­lan gyermek szülővárosom szélén, a házunk kapujában állok egyedül. Tél van, a táj dermedten fehér körülöttem, érzem, hogy könnyen rémület szállhat a szívemre, de nem félek. Mitől is kellene félnem? Nagy bűnt még nem követ­tem el senki ellen, rossz kívánságok és gyűlölködő irigységek szárnyain még nem sereglettek bennem össze a démonok. Egyedül állok a havas küszöbön, de ha hátrafordítom a tekintetem, látom a családi lakószobánk ablakát, melyet vörös, meleg fénybe mártott a petróleumlámpa lángocskája, s az átláthatatlan falakon át is látom testvérkéimet, akik nálamnál is fiatalabbak, és ezért még alszanak a takarók között, és Magát is látom, amint lábhegyen motoszkál, tesz-vesz a félhomályban, készülődik a hajnali útra. S aztán megindulunk a belváros felé, kéz a kézben, és lépteink alatt ropog a taposatlan hó. Tőlünk messze, másik irányból szintén elindultak már a népek, öregek is lehetnek közöttük, mert lámpást himbálnak maguk előtt, és a hatalmas árnyékuk, amely alig halad előre, torz képekben remeg a szeder­jes ég alatt. Nem vagyunk egyedül, és mégis nagyon egyedül vagyunk, s miközben halkan beszélgetünk, a vízparti füzes felé tekintgetünk, ahol nyu­lakat és rókákat és didergő mezei egereket és nagy csőrű, szürke foltos varja­kat sejtünk, és vérszomjas ragadozókra gondolunk, amilyenek véletlenül sem tévednek erre a vidékre, és a nem kevésbé veszedelmes rablóbandákra gondolunk, amelyek kusza mende-mondákból szivárogtak az emlékeze­30

Next

/
Thumbnails
Contents