Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Hegyi Loránd: Adalékok Kassák Képarchitektúrájának értelmezéséhez

egyrészt megváltoztatja a fennálló művészetfogalmat (és a művész státuszát), másrészt pedig megkísérel egy ,,új valóságot" teremteni. Szinte modellje lehet ennek a folyamatnak Kurt Schwitters „Merzművészete", melyben a hétköznapi valóság anyagai,hulladékai,tárgyai és funkciótlanná tett használati eszközei új egységgé állnak össze,a véletlennek is teret engedő nyitott kompozícióban. A „Merzmű" egy végtelenné tett kollázs alkotórésze, melyben a valósággal közvetlen, nem-esztétikai viszonyban álló művész (azaz antiművész) az élet sokrétű folyamatainak komplexitását, a mindenre kiterjedő kreativitás korlátlanságát demonstrálja.A „Merzmű" mindent felszív magába,és mindenre kiterjed; időben és térben lezáratlan,folytatható,az élet előre nem látható jelenségeire,a valós folyamatokra közvetlenül reflektáló,expanzionista alkotás. (Természetesen az esztétikai szemlélet expanziójáról,a zárt műstruktúrának egy új, nyitott struktúrával való felcseréléséről van szó, nem pedig a művészet felszámolásáról. Az, hogy ez az új,expanzionista műtípus tagadja a hagyományos,zárt, a személyes önkifejezés esztétikai gazdagságán alapuló,viszonylag autonóm műtípus jogosultságát, még nem jelenti magának a művészetnek a megtagadását - hogy ezt maguk a dadaisták látni vélték és hirdették.) Az antiművészeti impulzusból olyan új mű született,amelyik az ,,új valóság" megteremtését involválja; ennek az ,,új valóságnak" a felépítésekor azonban tagadja a program esztétikai jellegét,

s a művészeti cselekvést többé nem tekinti művészetnek,a művészeti eszközöket csupán a valóságot tudatosító, közvetlenül ható „segédeszközöknek" tartja: „Nevetni akarunk, nevetni, és tenni,amit ösztöneink diktálnak Mi, akiknek a szellem csak egy technika,egy segédeszköz - a Mi segédeszközünk, nem pedig kényelmes ,mosom kezeimet' a visszavonultságban: mi nem akarunk éles elméjűen szőrszálhasogatásokba bocsátkozni,sem a tiszta megismerés előtt meghajolni - mi itt csupán eszközöket látunk ahhoz, hogy előadhassuk a világnak a mi játékainkat a tudatosulásról,a tudatossá válásról, úgy, ahogy ösztöneink sugallják... Mi mindent magunk akarunk megteremteni - a mi új világunkat!" - írja nem minden pátosz nélkül Raoul Hausmann a Pamflet a weimari életfelfogás ellen,című, 1918-as írásában.

8 A szöveg minden szkepticizmusa ellenére heroikus vallomás: a szellemet „csupán technikai segédeszköznek" tekintő antiművészet küldetéséről,a tudatosítás programjáról, melynek végső célja a válságból és szkepszisből megszülető ,,új világ". Az antiművészet küldetése egy újfajta „esztétikai nevelés" jegyében akarja megteremteni az „új világ" megalkotására képes új embert; s ennek érdekében degradálja az öncélú,autonóm művészetet,a művészi eszközöket a „technikai segédeszközök" szintjére. Az antiművészeti „esztétikai nevelés" éppúgy moralizáló - még ha amorálisnak és cinikusnak tűnik is a fennálló morállal szemben -, mint a schilleri elmélet, hiszen a művészetnek - azaz az antiművészetnek - nevelő,tudatosító,tudatosságra ébresztő feladatot szán, mely elutasít mindenfajta esztétikai élvezetet és tetszést,hiszen funkciója éppen a felrázás,a valóság „igazi" lényegére való rádöbbentés.egy új értékrend igényének felkeltése a befogadóban. Ez az új értékrend a majdani „új világ" felépülésének záloga. Az új értékrend kialakítása 54