Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)
Perneczky Géza: A boldog sziget
kultos fordulatainak a hírei érik utol, s ezek sem lelkesítőek. A gyanú,hogy a forradalom nem váltja be a forradalmár művész elképzeléseit, egyre bizonyosabbá válik benne. A forradalom mindennapi kis érdekei maguk alá gyűrik a forradalmi tudat nagy,átfogó igényeit és elképzeléseit. Kassák úgy érzi, hogy itt kell keresnie saját sorsának,emigrációjának az előidézőit is.A balsors,az emigrációs helyzet ellen feszülő életösztön dolgozik benne,amikor az aktivisták legfontosabb programpontjává emeli azt,amit eddig is tudott: - a művészet és a kultúra a forradalom viharában sem lehet kevesebb, mint egyetemes. „Ma már tisztán látjuk: a művészet = Művészet,és nem több és nem kevesebb ennél. És nem tendenciózus osztályok,vagy pártok érdekei szerint..." Az egyetemességnek ez a követelménye azonban mintha ellentétben állna a már hangoztatott másik követelménnyel,a világnézeti elkötelezettség igényével. Kassák ennek az ellentmondásnak az áthidalására egy pillanatra az életfilozófiák és az expresszionista manifesztumok érveihez nyúl vissza: A művészet „...maga a tiszta élettendencia". Kitűnik azonban, hogy tulajdonképpen nem a művészet ilyen erős, hanem a művész, illetve a világnézete.Mert a művész világnézete ugyanaz,ami az élete: „A világszemlélet a biztonság érzése: a legnagyobb realitás.A művész egyetlen értékmérője a világszemlélete.A világszemléletes művész akármit alkothat..." Tegyük hozzá: elsősorban egyetemes értékeket. ' És ezzel mintegy az történik, hogy Kassák,aki kilépett a társadalmi forradalomból (mert az'nem bizonyult sem elég életképesnek,sem pedig elég világnézet-képesnek), most mégis visszatér ehhez a forradalomhoz,illetve annak eszményített képéhez. A művészi teremtőmunka radikalizmusa és mindenható hatalma segíti őt ebben.Igen,a művész omnipotens, mindenható,és ebben a minőségében korlátokat dönthet,normákat semmisíthet meg. Tevékenysége a forradalom önkényére emlékeztet, és a forradalmi erőszak patetikus fényében fürdik. Az ilyen radikalizmusnak és önkénynek Kassák szerint azért van vitathatatlan jogosultsága, mert a művészeti radikalizmus természete szerint olyan, hogy csak értékek megteremtésére képes: „A világszemléletes művész akármit alkothat.(Az) alkotás a konstruktív jó tett." Látjuk, hogy a képarchitektúra tulajdonképpen nem az első és egyedüli sziget az emigráció tengerében. A művész - ha elég radikális - egyedül, művek nélkül is,csupán a benne rejlő alkotóerő folytán és a mindenhatóságába vetett bizalma révén fölér egy szigettel egy kontinenssel ! Forradalom és egyetemesség csak őbenne fonódnak össze maradéktalanul.Talán nem kifejezetten a személyében, hanem inkább a feladatában. A funkciójában. 3.a műfajok és a formák kérdésében. „(Az) alkotás a konstruktív jó tett. A konstrukció architektúra." Az építész primér szerepe merül föl tehát a képarchitektúra-kiáltványban, és tudjuk, hogy az avantgarde története folyamán nem először itt. Ami azonban sajátságos, mondhatnánk meglepő: - Kassák nem építész,és nincs is szándékában,hogy valaha azzá legyen.Egy pillanatig sem habozik azonban önmagát is a „konstruktív jótevők",azaz az építészek közé sorolni.Vagy itt is a művész mindenhatósága játszik szerepet? Elég,ha Kassák rámutat az építészetre, mint megoldásra, és ezzel a gesztussal máris architektúrát teremtett? 40
