Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Peternák Miklós: Kassák fotó-képe

Jubéliumon. A távlatot a tekintetek nyitják, köztük azé a mesteré,aki saját fiatalkori képét ragasztja ide - s távlatként mellé négyszerezi riadt gyerekkorát,

1

0 csak mert szemérmesen hallgatni kíván a jövőről. A jelen pedig? Szigorú szemű asszony,aki ott néz szembe vele a múltbólfedetlen fővel. Allegória. Az utolsó fénykép következik most, melynek verses képaláírása a költőtől származik (a kép Vattay Elemér felvétele, 1966 ból/,

1

1 és így szól; EGY FÉNYKÉPEM ALÁ Nem szeretek tükörbe nézni nem kívánom látni mi épül mi omladozik rajtam. Fényképész barátom rávett álljak a gép elé. Ez vagyok hát amit a kép mutat állapítom meg csodálkozón. Egy ember kegyetlenül megformált ember furcsa kalappal a fején. 80 éves. Megtöretlen. Igazi csavargóhoz vadnyugati farmerhez vagy a kiközösített hívőkhöz hasonlatos Valahova a világ végére került. Mintha egyedül élne a földön, mintha nem is a földön élne. Mély szemei összezárt szája mögé bujt. Ez lennék én? Istenemre mondom ez vagyok. Valójában itt kellene elkezdeni az elemzést, ahol Kassák azonosítja magát - azonossá válik egy róla alkotott képpel. Ahol valóban csak egy kalap marad attribútum ként, s nem a képen születik az ismeretlen vers, hanem a versben mutatkozik meg a sors struktúrájának látható felületével,textúrájával való azonosulás; a szem visszatekint,és látja önmagát. Nincs környezet, kontextus, művek,asszonyok, idő, világ,sőt az a fénykép se - csak csodálkozás a felismert azonosságon. Végig önmagát kereste,

s mikor megtalálta, meghalt. Maszkja közöttünk él, mint tükör,amit nem szeretett. 100