Andrási Gábor szerk.: „... fejünkből töröljük ki a regulákat" Kassák Lajos az író, képzőművész, szerkesztő és közszereplő (PIM-Kassák Alapítvány, 2010)
Szolláth Dávid: A forradalmárnő
1. Elvtársnak, de legalábbis szimpatizánsnak kell lennie. (Olyan magától értetődő elvárásról van szó, „mint ahogy egy közhivatalnoki régi patríciuscsaládban természetesnek veszik, hogy keresztény és nem zsidó az, akit a ház egyik barátja bevezet szalonjukba.") 2. Ajánlott a börtönviseltség (éppúgy, mint polgári társaságban a büntetlen előélet). 3. Az új jövevénynek el kell fogadnia a vagyonközösséget. 4. El kell ismernie, „hogy H. és L. az egyetlen olvasható magyar írók, akik, ha esetleg nem is érik el mindig »stílusban« Babitsot vagy Móriczot - a proletariátus szempontjából oly magasan fölötte állnak e »polgári« íróknak, mint Marx Smith Adamnak". (A befejezetlen..., 705.) 7 Érdemes megfigyelni, hogy a regény a befogadási rítus egyes elemeinek felvázolásakor az ízlésátformálás követelményét a magántulajdonról való lemondás követelményével egyenértékűnek mutatja be. Azt is megtudjuk Krausz Éviről, illetve sajátos ízléséről, hogy elismeri ugyan Goethét, de kevéssé érdekli, mert „egy elavult világképet képvisel", és hogy Horatiusnál, Shakespeare-nél, Arany Jánosnál egyaránt fontosabbnak tartja „»az új világ hajnalhasadását jelentő« K-t, Beethovennél [pedig] Kurt Weilt. Ahol ízlését nem támasztotta alá a politikai fegyelem, mint például a ruhák színösszeállításában, magárahagyatottan, rendszertelenül s naivul tévelygett a rikító pátosz vagy az érzelgősség útvesztőiben" (A befejezetlen..., 719.). Köllőék és Krausz Évi ítéletalkotásában kibékíthetetlen egymással a politikai és az esztétikai norma: a polgári művészet alkotásait annak tudatában vetik el vagy áldozzák fel, hogy azok jobbak, magasabb színvonalúak az általuk preferált proletár művészetnél. Az ellentmondás feloldatlanságát pedig épp az mutatja, hogy fegyelmi ügyként kezelik a kérdést, döntésük vitán felül áll, része az elköteleződés rituális áldozatának. 7. DéryTiborA befejezetlen mondat, [1947] Szépirodalmi Kiadó (Magyar remekírók sorozat), 1980, Budapest.
