Andrási Gábor szerk.: „... fejünkből töröljük ki a regulákat" Kassák Lajos az író, képzőművész, szerkesztő és közszereplő (PIM-Kassák Alapítvány, 2010)

Deréky Pál: Avantgárd a semmiben?

már Budapesten, Barta Sándor már rég Moszkvában volt, amikor Kalmer - a bécsi Ma legkísérletezőbb korának felelős szerkesztője - egyetlenegy olyan szöveget nem válogat be ebbe az an­tológiába tőlük, amely az ő idejében jelent meg a folyóiratban. Mindket­ten szerepelnek persze, de Kassák is, Barta is tíz évvel azelőtti úgynevezett aktivista költeményeikkel, amelyeket még a budapesti Ma közölt. Csaknem biztosan arról van - vagy lehetett - szó, hogy a bécsiek számára az expresszionizmuson, esetleg némi dadaizmussal megvadított expresszio­nizmuson túl nem terjedt az általuk befogadható tartomány. Ott volt a határa, nagyon szépen és világosan kijelölve, átléphetetlenül. Hiába ke­letkezett az elmúlt húsz-egynéhány évben jó néhány tanulmány a Ma-kör bécsi kapcsolatairól, a pontszerű, a véletlenszerű találkozás tényének regisztrálásánál egyik sem tudott továbbjutni. Ilyen például Kassák látogatása a konstruktivizmushoz nagyon sok tekintetben közel álló Kunstgewerbeschule, a mai Bécsi Iparművészeti Egyetem elődje Cizek­osztályában 4 1920 végén, 1921 elején (az időpontra csak a környező vendégkönyvbeírások alapján lehet következtetni). Cizek hagyatékában megtalálható a bécsi Ma jó néhány száma, valamint az Új művészek könyve. Ennyi, nincs tovább. Cizek legtehetségesebb tanítványa, Erika Giovanna Klien egyik levelében megvallja, hogy Uitz Béla hatására lett Erika Giovanna Klien: Kaktusz tanulmány, 1922, Kunstgewerbeschule Wien, özek-osztály, szén áttetsző papíron, 465x295 mm, a Wien Museum tulajdona 4. Franz Cizek (1865-1946), 1. ehhez a Wien Museum kiállítását: Kinetismus. Ostfildern: Hatje Cantz, 2006., 22.

Next

/
Thumbnails
Contents