Andrási Gábor szerk.: „... fejünkből töröljük ki a regulákat" Kassák Lajos az író, képzőművész, szerkesztő és közszereplő (PIM-Kassák Alapítvány, 2010)

Szolláth Dávid: A forradalmárnő

eltakaró férfipáncéljára. „Évi nyers, tolakodó és szemtelen modora, mint egy idétlen, merev ruha, úgy beburkolta a fiatal lányt, hogy szépsége láthatatlan maradt alatta..." (A befejezetlen..., 692.) Eti pedig „nemcsak a polgári stílust vetette el; forradalmár vagy még inkább öntudatlan keresztény puritanizmussal gyűlölte azt a felszínes esztétizmust, amely az élet gönceit, járulékait és hulladékait kényeskedve hangolná egymáshoz." (Nehéz szerelem I., 54.) Eti és Évi egyaránt elsődleges feladatuknak tekintik, hogy úrifiú szerelmükből rendes mozgalmárt faragjanak. Ebben a törekvésükben mégis mindkettőjükön túltesz a Felelet Nagyjúliája, aki Farkas Zénót, a világhírű kémiaprofesszort igyekszik megnyerni a mozgalomnak. Úgy számít, hogy majd ezzel a „nagy fogással " váltja ki magát az osztályharc törvényei ellen polgári szentimentalizmusból elkövetett megalkuvás bűnéből. Étinek is és Évinek is szégyenkeznie kell, amikor párjukat kommunista harcostársaik társaságába viszik. Láttuk, hogy Parcen-Nagy Lőrincnek milyen kritériumoknak kellene megfelelnie Köllőék színe előtt. Letagadhatatlan polgári viselkedése, ruházata miatt azonban „jampecnek" és „vizesnyolcasnak" nevezik Lőrincet. Az a védekező és ellenséges gyanakvás fogadja, „amely egy harcban álló embert idegen egyenruha láttára tölt el" (A befejezetlen..., 706.). A polgári származású Krausz Évinek lefelé kellene párt választania, amint erre Köllőné nyomatékosan felhívja a figyelmét: „sokkal nagyobb erkölcsi támasztékot találunk egy rendes proliban, hidd el!" (A befejezetlen..., 704) Eti is kénytelen tudomásul venni pártfogójának, a kommunista orvosnőnek megrovó véleményét, miszerint „Valahogy olyan polgári jelenség a barátod". Rosszallását az váltotta ki, hogy Vas tapintatlan módon nem öltözött a valóságosnál szegényebbnek, amikor munkásokkal együtt mentek kirándulni. „[A] munkások elvárhatják tőlünk, hogy alkalmazkodjunk, hasonuljunk hozzájuk." Vas István szerint ez persze alakoskodás volna. (Nehéz szerelem I., 324.)