Andrási Gábor szerk.: „... fejünkből töröljük ki a regulákat" Kassák Lajos az író, képzőművész, szerkesztő és közszereplő (PIM-Kassák Alapítvány, 2010)

Helena Markusková: Az Érsekújvári Művészeti Galéria Kassák-gyűjteményéről

Kassák Lajos: Emlékezés egy városra, 1958, akvarell, papír, 300x435 mm Huszonkét év múlva, 1979-ben, amikor szülővárosában megalakult a kezdetben kiállításokat rendező, de 1980-ban a tekintélyes terjedelmű és jelentékeny Ernest Zmeták-gyűjteménnyel gyarapodó Művészeti Galéria, felmerült benne egy Kassák-gyűjtemény létesítésének gondolata. Annál is inkább, mert a festő, műgyűjtő és gyermekkori jó barát, Ernest Zmeták (1921-2005) is fontosnak tartotta az ötletet'. Az első elgondolások sze­rint a Zmeták-gyűjteményben kapott volna helyet néhány Kassák-mű 4. Luzsicza 1981-ben kezdett tárgyalásokba Kassák özvegyével, és nyerte meg őt az adományozás gondolatának. Már ekkor kialakult az álláspont, mely szerint a Kassák-műveket a galériához tartozó, de önálló teremben helyezik el. A terv megvalósításának több akadálya volt. A legprózaibb, hogy a galéria nem rendelkezett saját épülettel, a Városháza harmadik 3. Luzsicza Lajos: Kassák Lajos Gyűjtemény Ersekújvárott. Kézirat. 4.1. m.

Next

/
Thumbnails
Contents