Andrási Gábor szerk.: „... fejünkből töröljük ki a regulákat" Kassák Lajos az író, képzőművész, szerkesztő és közszereplő (PIM-Kassák Alapítvány, 2010)
Imre Györgyi: Meghitt idegenek
Utóhang „Kassák élete utolsó évtizedében újból kizárólag absztrakt műveken dolgozott. [...] Öregkori absztrakciója - túl a benső ösztönzőkön - sokkal inkább köszönhető annak a Nyugat-Európából induló folyamatnak, mely nyomán rendkívül megnőtt a művészettörténeti és kommerciális érdeklődés a tízes-húszas évek »fehér foltjai«, a kelet-európai klasszikus avantgarde iránt. A kevés életben maradt egykori pionír között Kassák előkelő helyet élvezett; régi kapcsolatai egyszerre felelevenedtek, s az a különös helyzet állt elő, hogy míg idehaza festészetéről alig vagy egyáltalán nem vettek tudomást, addig egymást követték nyugat-európai kiállításai." - írja Andrási Gábor említett 1987-es tanulmányában. 7 3 A festés szavatolta Kassák számára, hogy kortársa maradjon a nyugati avantgárd művészetnek, így legtöbb energiáját erre fordította. Közös szerepléseikkel Kassák és Vasarely Párizs felé irányították a magyar avantgárdot összekötő szálakat. Ide is a „művészet és valóság alapvetően megváltozott funkcionális összefüggése" 7 4 vezette Kassákot, mint ahogy korábban „Románia (Mattis Teutsch János, a Contimporanul és az Integral köré csoportosulok), Oroszország (Uitz Béla, Lengyel József, Mácza János), Jugoszlávia (Petar Dobrovic és a Zenit-kör), Ausztria (a Franz Cizek-iskola bécsi kinetikusai, Hans Suschny) felé és máshová." 7 5 A Magyar Műhely a Kassák és Vasarely által választott stratégiába az École de Paris történetének egy újabb fejezeteként fogott bele. A Kassákkal való találkozáson túl a szerkesztők számára több okból is kitüntetett jelentőségű volt az 1963-as év: az 56-os emigránsok amnesztiában részesültek, de a Kennedy elnök kezdeményezte úgynevezett „fellazítási politika" következményeképpen a hatalom képviselői több73. Andrási, í. m., IIS. 74. Tomás Straus idézi Kassákot, i. m., 32. 75. Tomás Straus, i. m., 34.
