Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)
Zeusz hasznos fia - SOMLYÓ GYÖRGY: „Zeusz hasznos fia ..." Devecseri Gáborról
CODA Devecseri, mint már mondottuk, afféle csodagyereknek született. Pályáját sikerfiként kezdte. De a siker hamar elpártolt tőle. Halála azonban valóságos sikertörténet. Visszahozta számára mindazt, ami kezdetben az övé lett, s amit később elveszített. Haldokló ritkán teremtett maga körül olyan életteli légkört, mint ő, agóniája hosszú hónapjai alatt. De ez - bár számára mindig talán túlságosan is fontos volt - itt mégsem a legfontosabb. Legbensőbb vonatkozásban szerezte vissza önmagát: alkotóerejében, szerelemben, lénye hermészi természetének kiteljesedésében. Legjobb képességei csúcsraj aratásával. Ebben az állapotban. A gyógyíthatatlanság állapotában. Amelyben sok vélt és valódi sebe gyógyulni látszott. Valljuk be, nem szeretjük ezt az állapotot. Ha kilátástalan, lehetőleg ne kelljen közelről látnunk. Öt szerették ebben az állapotban. Barátai mindent elfelejtettek, ami sokszor zavarta barátságukat. Ellenzői felfedezték személyiségének - és művészetének - eltakart vagy elfelejtett értékeit. Az együttérzés irodalmi műhellyé és szalonná változhatott kórházi ágyához parancsolta azokat is, akik régebben - hosszú ideig - nem tudták elnézni (egyébként rövid) kirívó politikai szereplését, sőt netán magánéletvitelével sem rokonszenvezhettek. Kórházi látogatói között ott sorakoztak (sokszor a szónak nem is képletes értelmében) értelmiségünk legjobbjai, Illyés Gyuláig és Ferencsik Jánosig. A hasfelmetszés előnyei. Ez a hajmeresztő műcím itt mindenben megalapozottnak, szinte természetesnek tűnik föl. Élni tudott - valóban - a benne már kimetszhetetlenül szervült halál „előnyeivel". Nemcsak azáltal - ismétlem -, hogy most is a „társaság" középpontjává válhatott, úgy, mint kora ifjúságában a maga kis társasága körében, csakhogy most annál szélesebb, azon messze túlgyűrűző hullámterén. Hanem azzal, hogy hosszú haldoklása közben mintegy megélte a halál fölötti győzelmet. Kilátástalan küzdelme a halállal (és annak tudatával) mindennapos kis diadal volt. Ügy vesztette el a megnyerhetetlen mérkőzést, hogy közben minden nap egy megnyert játszmát tudhatott a magáénak. Utolsó versei ennek sorozatos híradásai. Boldogsággal (és bölcsességgel) vannak teli. Paradox boldogsággal és paradox bölcsességekkel. Egyik kései (s talán, címéből következtethetően, egyik utolsónak is szánt) versében, az Utóirat-han „... a halálon-túli rövid kis/pót-életre" szóló igényét nyújtja be, miközben tudja, hogy máris ezt éli, „érezve a száján" - természetesen hibátlan ovidiusi disztichonban - „elkopogó élte alkonyi csókja ízét".