Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Az istenek kegyeltje - FALUS RÓBERT: „Non omnis moriar". Devecseri Gábor emlékére.

Kiváltképp a görög és római klasszikusok tolmácsaként annyi munkát végzett el, amennyi egy egész nemzedéknek is dicséretére válnék. A lényeget azonban nem a teljesítmény volumene adja (szorgalmasan fordítgatta a régieket Csengery János is), hanem az esztétikai tökéletesség: a nyelvek csodálatos ismerete, mely leheletnyi finomságok megkülönböztetését is sugallta, a tudósok felkészültségével egyenrangú elmélyültség, részletek és egész dialektikájának érvényesítése, a metrikai és metrum mögötti zeneieség virtuóz tolmácsolása, szent alázat, szigor, azonosulási készség, tudásszomj, meg nem alkuvó tökéletességvágy és állandó munkaszenvedély lázában, elhivatottsága tudatában alkotott. Bármely mozzanat hiányzott volna egyéniségéből, valahol elhalványult vagy megrepedezett volna műfordítói életműve - reá azonban kedvenc istene, Hermész vigyázott mindig, a homéroszi himnusz sorai szerint: ... Mert éjjel-nappal gyönyörűség ez: ha a lantot művelt és avatott művész kérdezgeti, azt ő megszólalva nagyon sok bájos hangra tanítja, mert a tanult játékos lágyan pengeti, könnyen és nem kínos fáradsággal... Akár csak egyetlen vonással szegényebb műfordító sosem lett volna képes arra, hogy Homéroszt százezrekkel szerettesse meg. Hogy a görög-latin klasszikusok javarésze otthonra lelt közműveltségünkben - könyvben és színpadon -, mindenekeló'tt neki köszönhető'. Megszállottan küzdött a mind tökéletesebb teljesítményért, hogy a klasszikusok méltó tolmácsolásával segítsen valamenynyiünket és utódainkat is szellemi birtokba-vételükhöz. Jó mulatság, férfimunka volt. Ha „csak" a teljes Homérosszal ajándékozott volna meg bennünket, ezzel a tettével is maradandó hírt szerzett volna. Homérosz és az ó' nevének összekapcsolása azonban szimbolikus igazság, amely rendkívül messze és sok irányba mutat. Birodalmába tartozik a húsz éves kamaszként lefordított Catullus (1938), az esztendő' múltán közétett Homéroszi himnuszok (1939), Plautus két vígjátéka (1942), Kallimakhosz himnuszfűzére (1943) és Platon remeke, a Védőbeszéd (1944) - s mindez még ifjúkori indulás, tudás és erő gyűjtése a felszabadulás utáni munkákhoz, az Odüsszeia, majd az Iliász, számos Aiszkhülosz-, Szophoklész- és Euripidész-tragédia, Arisztophanész- és Mena/Wrosz-komédiák, a teljes Anakreón, Ovidius Avtáltozásai és sok lírai költemény tolmácsolásához. Közben - perzsául is tanulva - Firdauszi eposzát fordítja le, és újra meg újra