Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

akadnak a szavakon. Körkérdést óhajtok intézni némely jó ismerősömhöz: egy fél oldalon vagy egész oldalon magyarázzák meg ezt a verset a magyar közönségnek, és illesszék be Ady „össz"-képébe. Megtennéd? (A háború alatt írta [a] Távola harctértőlciklusban, valamelyik napilapba.) Nem akarom véleményemmel a Tiédet „befolyásolni". Egy üres percedben csináld meg. Földessy Gyulát is megkérem erre, csak a címét nem tudom. Esetleg a Jellegben leadom a körmagyarázatot. Nemrég ebédeltünk. A csízek a szekrényem tetején kopácsolják a rácsot. Nem teljesen foglyok, a szobába kimenőt kapnak. Kinyitom a kalitkájuk ajtaját és — usgyé, mind „igénybeveszi a szabadságot". Kislányaid számára ajánlom a csíz és stiglic (kendelic) tartását. Nagyon sok örömöt okozna nekik. S lehet kapni 50 f-től kezdve. Egy kalitka 1 P. Elemózsia? Naponta, reggel egy evőkanál kendermag, kis pohár víz, s egész másnapig zengenek belőle. Kismadárigény... Néha kis saláta, esetleg füge, persze csak egy csipetnyi. Ha eljössz hozzám, láthatod. Rezignáltán bólongsz? Nem tudsz jönni? A sorsod visszahúz? Jönnöd kell! Várlak! Az Illyés-verset nem olvastam Az Estből. Nem olvasok újságot a Tiszántúli Független Újságon kívül. Ezt küldik grátisz, hát reggel végigböngészem. Te se olvass! Az újságok aljasok. Minek magadnak az ilyennel izgalmat okozni? Vigyázz a szívre, a gondolat kalapácsára! Leveleid, az 1932-esek, nem „episztolák"? A Tanu I. és a Gyász jobbak? Istenem, milyen szerény vagy! Én mindig örömmel olvastam őket, életed színeit csillogtatják. Most megyek be a városba, a könyvtárban megnézem a szóban forgó költeményt. S útközben azon fogok tűnődni: hogy viszonylik a világhoz az Énünk? A mű „irreverzibilis" folyamat? Az egyszer eldobott szó megsemmisülhet-é? Van-e egyáltalán megsemmisülés? Éjszaka felé: 1/2 12. Elolvastam Illyés versét. Tényleg szép, de valahogy túl fédères. Minden sora süpped-emelkedik, a lebegése szinte szédít, mint a ringlispíl. Az irigység szól belőlem? Lehet. Nem védem magamat. Szép. „A szemeim sorsa..." Bent a városban egy ismerősöm — kulturált volt-zsidó, egyébként nagyon hajlékony, jóakaratú úriember — kezembe nyomta a Pesti Napló 15-i, tegnapi számát. Babits M.: A tömeg és a nemzet. „Iró vagyok, a szellem embere." „Az én szolgálatom: megőrizni népem legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon." Babits állítólag haldoklik. Hazudva haldoklik? Lehet káromkodva is haldokolni. „Trágár dalokat fütyörészve..." Melyik szebb halál; hazug pietással vagy trágár füttyszóval? Amikor a Búcsú aMestertőlt írtam, még hozzácsaptam a végszót is „Utolsó szó" címmel. Babits Kardos L. útján nemrég üzent. Revideálni akar. íme, ezt akarom neki válaszul elküldeni levél kíséretében. Mindenesetre megvárom, mit szólsz hozzá. Leveled elgondolkoztatott egész délután. Most éjszaka van. Két nap határán itt állok. Néhány pillanat, s már nem leszek. Búcsút veszek a naptól, a Te szellemed jegyében. Jöjjenek a rímek, ahogy dobálja őket a pillanat.