Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

Hajlandó vagyok visszaadni barátságomat Neked, Némethnek és Kerényinek, ha a legkisebb valószínűsége is megvan annak, amit literátor barátunk állít. Kérlek, vegyétek fontolóra kijelentésemet. Talán egy >ontológiaieballépésre, mondjuk egy cipőlopásra rávetemednék, megszorulván. De irodalmira, helyesebben: axiológiaira soha! Ez az egyetlen mentsváram. >Az irodalom imaginárius síkban játszódik, de mögötte ott sugárzik a szubsztancia szférikus valósága.e >A testnek nem szabad átlépnie a látszathatárt, holott a látszatért kockára kel! tennie önmagát. Meg kell halnia a képért, de csalást nem követhet el. Nem vághatja ki a vásznat, és nem állíthat a kép helyébe — ügyes csalással — egy modellt. A művészet csal, de nem bűnözik.< Készülő Ars poeticámból két tétel az 1934-es évekből, amikor literátor barátom szerint elsikkasztottam a >maie-t. A plágium különben éppen most derült ki. Odáig igazán nem sokat törődtem a szöveggel. Most szemügyre vettem. S megdöbbenve tapasztaltam a fentieket. Mi ez? Egy szerény maszkú, de bent némán fortyogó, túlfokozott ambíció eltorzult végső gesztusa. S nekem ilyen emberekkel kell naponta találkozni. Ezért jó lenne Pest. Ez mégiscsak tágasabb. (...) Hiába bizonyítgattam Literátor Barátunknak, hogy a ^romantikusa jelző nem értékjelző. Lehet valaki > legromantikusabb-^ — s csapnivalóan rossz. Ha > legnagyobbé lett volna ott, megértem a reklamálást. S hét évig egy szót se szóit róla! Állítólag 2—3 év múlva tudta meg csak. Pedig ők szerkesztették a könyvet, ő és Kardos L. Azonnal replikáztam, még szóbeszéd közben, ezzel az érvvel is: De hiszen 100 db különlenyomatot is csináltattam a könyvből jobb papíron, számozott példányban. Ezt küldtem el az irodalmi világnak. Ha súlyt helyezek az eltűnt >maie-ra — a különlenyomatban éppenséggel megmarad az előnyössé maszkírozott szöveg... De a különlenyomatból elmaradt! Miért? Mert nem akartam debreceni gyámkodással — cimborajelzéssel — a nagyvilág elé állni! S talán inkább ez a jelzés riasztott vissza, mint az akkor nem is nagyon vizsgált tartalom. Sajnos a különlenyomat nem sikerült a kívánságom szerint. Körülstuccolták, a fedele merev volt, s 40—50 példány után becseréltem az egyszerűbb, de jobb fogású-tapintatú [!] tömeggyártmánnyal. Némethnek, Babitsnak, általában az >aktíve kritikai világnak azonban mind sine Literature jutott el aTékozló. Nem befolyásolhatta ítéletüket az elmaradt >maie. Babits például csípős kis cikkében — 1934-ben írta, a nagy lázadások, Tanu-születés és Válasz-vemhedzés [!] idején, s én voltam a fő felbujtó! — egyáltalán nem kéri számon Juhász hiányzó >maie-ját... Vitába se áll [!] vele, hiszen előtte se volt a - Németh-kópia... Te már előszavast kaptál. Dicsérted is az előszót. Szinte egy kis ^remekműének bélyegezted. Hogyne! — Németh László állta >remekemögött... Jő ízlésed volt. Folytatom: Lit. barátunk a különlenyomatot is úgy fogja fel, hogy ezzel ki akartam őt játszani, elvonni a figyelmét a >maie-süllyesztés miá... Neki számozott díszpéldányt adtam, de a millióknak — >legromantikusabbeTékozló-darabokat ... S most már Uránuszt veri a fejem legromantikusabb búbja... Lásd, ilyen csatornadolgok is foglalkoztatnak, üldöznek, rontják a szívemet — Árkádiában... Igy >Árkádiaevalóban — >marhalegelőe." (Ld. a Gulyás-hagyatékban.) Majd G. P. egy levelet fogalmazott Kodolányi Jánosnak, melynek elküldését N. L. véleményétől tette függővé. Németh valószínűleg nem javasolta ezt a lépést; az el nem küldött levél a Gulyás-hagyatékban található: Zsákból — zsákba (Búcsú a „valóságos" Kodolányitól) 1941. szeptember 26. Kedves János, Péntek de. Juhász G. útján üzentél nekem. Én egyenesen üzenek vissza, közvetítés nélkül. (N. László csak megtekinti levelemet, mert nincs módomban másképp beszámolni róla.)