Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

321. legutolsó levelem: A 320. jegyzetben jelzett elveszett levél. — Pr. Sz. számára irt {készülő) Tanu-cikkem: Ez feltehetően G. P. A dialektikus magyar c. cikke, mely végül is a Magyar Életben jelent meg (1942. szept. 13—14. I.) és amely N. L. Kisebbségben c. tanulmányára reflektál. — Keatsed: N. L.: Keats Hyperionja vagy a minőség forradalma. Tanu, 1933. 4. sz. ápr. 210—214. I. — (gör.) : Idea. — Károly legutóbbi tanulmánya: Canticum canticorum. Az énekek éneke Szent Jeromos latin fordításában, Kerényi Károly bevezetésével és párhuzamos magyar szövegével. Bp., 1941. Officina. Kétnyelvű Klasszikusok, B. szövegek, VII. — Gondolkozz tehát egy új Tanún: Ujabb Tanu-füzet nem jelenik meg, ld. még 195. jegyz. 322. G. P. hagyatékában fennmaradt N. L. levelének első fogalmazása is. A két levélben a csaknem szó szerinti egyezések mellett olyan eltérések is vannak, melyek indokolttá teszik a dátum nélküli, befejezetlen első változat közlését: Kedves Palim, igazat adok neked: kár volt a Magyar Életbéli cikkbe, bár név nélkül, téged is belekeverni. Amint kár volt az egész cikket is megírni. Kenésén nyolc-tíz napot pihenhettem és töprenghettem, s ami végül is megszállt: az alázat volt. Ember és szerep: elborított a kettő aránytalansága, s most először éreztem úgy, hogy szenvedéseim s harcaim nagy részét megtakaríthattam volna, ha előbb mondom ki magamban, amit ott a Balaton csendes csillagai és elsötétített partjai alatt: jelentéktelen ember vagyok. Mindazon érzések közt, melyeket az ötödik évtizedbe áthozok, ma talán ez a legerősebb. Van fájdalmas alja: szégyen és megbánás jár vele, de általában inkább örömteli és vigasztaló. Nem azokból a nagy perspektívákból nézem körülményeimet, amelyekben annak idején magamat állítottam, hanem e jelentéktelenség tudatában, vállalva mindazt a kispolgári örömet s kincset, amit e jelentéktelenség maga körül talál. A családot szóval, egy kis irodalmi piszmogást a nagy események tövében, csendes részesedést az igazi nagyok örök ragyogásában, sétákat a tavaszi Törökvészen. Remélem, hogy a mi kipróbált barátságunknak is csak használni fog ez a belátás. Nekem rajtad kívül igazi barátom nem volt. Kerényivel próbálkoztam, oly forrón közeledett, imponált a tudása, világa — a hiúságomnak sem volt ellensége —, de végül is nem lett az belőlünk, aminek lenni kellett volna. Talán hogy nem magyar, nincs érzéke a dolgainkhoz. Nem ,,faji nirvána" ez, hisz én sem vagyok csak-magyar, szerelemben germán, szláv, sőt zsidó típusok vonzottak, de a barátságban taszít az idegen, nem plazma, hanem reakciós mód. Aztán az az asszony is. Örök siralmuk, hogy miattam nem kapnak Pesten katedrát. Én Teleki halála után el voltam készülve táborra, öngyilkosságra, s elvonultam egy öt köbcentis fecskendővel a Balaton mellé, hogy ha kell, utánozzam az öreg professzort, aki úgy érezte, hogy azzal az órjási pisztollyal legnagyobb államférfiúi tettét követi el (a következő béketárgyalás számára sütötte el), de nem tudok minden történeti műveltségemből kivetkőzve azzal a gettóindulattal nézni a világba, mellyel Károly őrjöng a németek ellen. Megértem szegényt: a lányai. Dehát az enyémek is. Én Hitlert Isten megérdemelt ostorának látom a kapitalizmusban elzülött népeken, s nem tudom puszta gengszterségnek tartani, ami részben: erkölcs, ha számomra félelmetes is. — Veres P. dolgába (...) azt a cikket írni: Illyés Gyula Veres Péter útja címmel cikket írt az író pályájáról (Nyugat, 1941. márc. 1. 93—96. I.), melyet Illyés Gyula intelmei Veres Péterhez címmel a Magyar Nemzet is közölt (1941. márc. 5. 9. I.). Az írást számos vitacikk követte, köztük Veres Péter válasza és nyilatkozatai. N. L. Egy műfaj haldoklása c. cikkével kapcsolódott be a vitába, melyben Gulyást név nélkül, vidéki barátként említi. (Magyar Élet, 1941. ápr. 10—14. I.) - Teleki P. öngyilkossága: Teleki Pál 1941. ápr. 3-án lett öngyilkos. Ezt követően indult meg a német támadás Magyarországon keresztül Jugoszlávia és Görögország ellen, — a Minőség forradalma Ili. kötetéhez (...) (San Remo, Erdélyi útirajz): N. L. 111.-on voltaképpen művének pótkötetét érti, az 1943ban megjelenő 5—6. kötetet, mivel az 1940-es 1—4. köt. is bekötve két darabot tesz ki. Az említett