Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

hanás Firenzétől Kecskemétig, ráülök Tóth Lacira, s kinyomom belőle a könyvet. Magyarázat: más könyvnapi megbízásai voltak, készpénzfizető, s ezt félre akarta tenni. Hazajövök Pestre, itt már a helyrehozhatatlan Minőség forradalma fogad. A „jobboldali ifjúság" megcenzúrázott. Elmaradt Proust, a Kritikai Napló, Korányi, több bírálat, s bekerült az Egy különítményes naplója, Róma elődeiből 23 ki nem jelölt oldal. Nagy nehezen kiverekszem egy kis cédulát, amit a könyvbe be kellett volna ragasztani, az én példányomban ott is van becsúsztatva, de nem beragasztva. Ezt a „Tanu-antológiá"-t (az együgyűek még ezt sem írták oda a címe alá) én nem vállalom — nem is dedikáltam belőle egyetlen példányt sem. De megtagadjam-e nyilvánosan? A kiadónak négy gyermeke van, s az egész vagyona benn úszik. S végül: a jóindulat! A harmadik bosszúság: Magyar ritmus. Ezt egy harmadik „keresztény cég"adta ki. Úgy ajándékoztam oda nekik a kéziratot még decemberben, a könyvnapig semmi mozgás. Előtte négy-öt nappal kérik a korrektúrát. Kecskeméten csináltam meg, expressz küldöm, s könyörgöm, hogy nézzen valaki utána a javításoknak. Sokáig semmi hír, egyetlen tiszteletpéldányt sem kapok a füzetből. Minap egy tanártársam mutat benne két latin himnuszsort, amelyet sem ő, sem én nem értünk, oláhul vagy más keverék nyelven van. Majd összeesek a dühtől és szégyentől, s nem merek többször belenézni. A Szekfűmet már ki sem nyitom. Nem szül gyáva nyulat Núbia párduca, s nem szülhet tisztességes ifjúságot a mai középosztály. Magyar szigetek? Nem az én kétségbeesett reménykedésem látta-e bele őket a magyar sivatagba? Veres Péter is kirúgott rám a könyvében, a rosszhiszemű az a dologban, hogy a Habsburg-kérdés ürügyén, amelyet élőszóban megegyezéssel már letárgyaltunk, írj, ha van kedved! Szeretettel ölel családoddal: Németh László Ui. Tóth L. most számolt el a Kisebbségben-ről, 51 P-t kaptam. Kevés könyvemből fogyott ennyi. 293. [Bocskay-kert, 1940. júl. 1.] Kevés Laci, azt írtad múltkor, ha kedvem van, küldjek levelet. Ebből azt láttam, nem vársz okvetlen postát. Igazad van. Mit írjon egy magamfajta éhenkórász, mindenhonnan kicsapott irodalmár most, „amikor minden rózsa nyílik"?... Bocskayba kimentünk már néhány napja, de ott is sok anyagellenállás fenyeget: peronoszpóra, gyom, borvirág, s pengőaszály. Ez utóbbi szinte katasztrofális. (S még egy: Rozó ellenállásai, az asszonyi szeszély... Ella! Ella!) Az idén még 1 P mellékkeresetem sem volt. Móricz Zs. egy f-t se adott, a Pr. Szemléből önként maradtam ki, a többi folyóiratok szigeti-tanui dacom miatt zárva, leprás lettem... Móricz jól adminisztrálja induló, beérkező regényeit: a KN egy kis mellék-Nyugat lett. Illyés persze mindenütt. Megköszöntem neki a verskötetét, de úgy látszik, udvariasságom nem tudta elfojtani ostoba szókimondó lényemet. Idáig megvolt az a hitem, hogy a tiszta idealizmus okvetlenül győz a megalkuvó, csaló kama-