Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

kezik meg... De a befejezésnél táguljanak a horizontok, a részletmunka kézimunkagondja ne torlaszolja el az epikus érdeket... Bámultam a bonyolultnak és a nagy perspektivikus módszernek ezt az összetettségét regényedben, de sokszor nyomasztó is volt az ún. pszich. arabeszk... Az Als. búcsú II. k. a végén kissé a banalitást súrolta, de egészben a magasrendűség tátrai levegőjét éreztem művedben, s várom, nem várom a befejezést. Tóth B.-nak meg bocsáss meg, ha megbántott. S hidd el, egyik legodaadóbb híved, nagyon szeret, de önérzettel ragaszkodik Hozzád. Igazad van, a támadások ellenére is megőrizted igazságszeretetedet és arányra törekvésedet. Mégis úgy légy első, hogy nem manifesztálod. S úgy írj végrendeletet, hogy az utókor utólag tudja meg, hogy itt a halál beszélt... Juhász G. szerint a Szabó Dezső-i (Nagy Én) és az Arany János-i (Nagy Szerénység) interferenciája sokszor az írásod, különösen önéletrajzod. Én nem találtam ezt egészen benne. De ha akarod, akár utoljára még egyszer odakiáltom: a nagy Személytelenségen át légy Személy. S vállald az utolsó helyet, hogy végre Első légy. Ez mind a Te elveidből következik, én csupán őrzöm legszebb villanásaid emlékét, s összekötözgetem a magam pillanataival. Ne hagyj el ezután sem, hiszen oly kedves vagy nekünk. Nem akarjuk „lírádat" se kizsigerezni, csak aggódva és őrködve figyeljük az Érdeket, amely Rajtad át vonul. S amely fölibe nő az „Én"-eknek... Ugye nem értesz félre? Majd okt.-ben találkozunk, ha Neked is úgy tetszik. Szeretettel: Pali (A jövő héttől ismét Debrecen, Dobozi-bérh. C/9.) 249. [Budapest, 1939. szept. 18-20.] Kedves Palim, múltkori leveledre gyorsan kellett válaszolnom, nehogy haszontalanul felutazz vagy legalább útitervekkel foglalkozz, amikor érdemleges megbeszélésre csak két-három hét múlva kerülhet sor, s a „levelezőlap-forma" (a te klasszikus műfajod, az én bőbeszédűségemhez azonban kevésbé alkalmas epigramma-fűzér) okozhatta, hogy kelletlenséget olvastál ki hevenyészett üzenetemből, a magad levelét pedig „ominózus"-nak mondod. Nekem semmi bajom sem veled, sem Tóth Bélával, rólad tudom, hogy a magad ügyét félted bennem (s ez kapcsolatnak a legszorosabb, intelmekre pedig egyedül jogosító), Tóth Béláró pedig, a te jótállásodra, elhiszem. Legfölebb a fölösleges „jóslat, féltés, aggodalmak"-at (vagy hogy van Adyban?) szeretném megtakarítani nektek. Ne akarjatok mindenáron hiúbbnak és hisztérikusabbnak hinni, mint vagyok. Higgyétek el, hogy az én számomra karrierkérdés nincs többé és nem is lehet. Ismerem a felidézett erőket, s megnyugodtam. Én a magyarságért küzdök, de a „halottak élén", s ugyanakkor mint a „jövendő fehére", múlt és jövő a közönségem, terepem, igazolom, a jelennel nincs ügyem és bajom. Nem akarok tehát sem első, sem második, sem utolsó lenni, egysze-