Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)
ci? utolsó két napjára, idetoppantam.) Az én felolvasásom hozta a vakondok-homályt. Inkább Neked írtam és beszéltem... Magam elé mormogtam, torkom szakadtából... Esterházy Lujza grófnő, a mozgalom egyik oszlopos tagja — igazán rokonszenves szellemi jelenség, ideális arisztokrata, aki a lelkén át akar kiemelkedni, épp ezért egyszerű, közvetlen, az arisztokraták ún. leereszkedő s távoltartó „közvetlensége" nélkül, hithű katolikus és elszánt szociális agitátor - külön megkért, nyomtatásban is szeretné látni a felolvasást, mert egyszeri hallásra sok... Tehát a prohászkás kör igazán a legnemesebb mozgalom, ami csak elképzelhető Magyarországon: katolicizmus séma nélkül, szociális magyarság... Ami csak nemesség és nagyság, mindent vállal. Ez a „massza" várja a „nagy lélek" formáló pecsétjét, a végleges nyomatékot. Nem véletlen, hogy én ezekkel találkoztam. Hogyan? Debrecenben jártak a kassaiak még tavasszal. A Csokonai Kör (brrr!) —a Tisza István Társaság (brrr!) — és az Ady T. rendezte a fogadást, a város és megye vezetőségével. Nekünk a kifutó szerepét szánták: újságcikkek, lótás-rohanás... Belementem. Megaláztam magamat. A vármegyeháza dísztermében csak Darkó Jenő és Pap Károly „prof" szónokolt a két társadalmilag cégjegyzett kör nevében s mellékmondatban a mi nevünkben is... De én csupán a macskaasztalnál kaptam helyet az Arany Bikában a díszebédnél. Persze exkuzálták magukat a mélt. urak, hogy hát ez nem akar mellőzés lenni, nincs több beszédre idő a főünnepélyen, s a banketten csupán én kapok nagyobb dumaszerepet... Én mosolyogtam magamban, elég nekem egy zug... S a vége? A professzorok — akik előtérbe tolakodtak —, most háttérben... S én, aki egy Debrecen—Kassa ideával jöttem, rögtön összebarátkoztam a kassaiakkal, akik „véletlenül" megfeleltek lappangó eszményeimnek. Dr. Pfeiffer Miklós kanonok... Ez a mozgalom feje. Igy csak egy név. Szerettem volna, ha megismered a név hordozóját. Ne gondolj vmi nagy esztergomi egyházfejedelemre, bár az egész lénye fölényes, szinte fejedelmi... De ez a fölény egy állandó extázis, soproni születésű, anyja alig tud magyarul, s ő fanatikus magyar, de „kisebbségi" magyar, a Tanu-válfajból... Nincs nagy jövedelme, vmi magánvagyon kaja van, úgy hallom... De amije van, szétosztja a „mozgalomban"... Az Új Élet szerkesztősége az ő lakásában van, a szerkesztő is itt lakik. Több szoba a lakása, ódon, boltíves szobák biedermeier bútorokkal, minden ódon és minden modern. Tele van itt minden könyvvel. A „szerkesztőségi" szoba csupa folyóirat, alig lehet itt mozogni a folyóirattól... A kanonok úr szobája is dugig tömve filozófiai, egyházi és más egyéb fóliánsokkal. Ahogy itt írok, tíz-tizenegy fiatalember tesz-vesz a szobában, részint a konferencia elszámolását készítik, részint bejöttek, csak úgy, társalogni. A kanonok úr vendégei. Most épp átszaladt a kanonok a folyosón. Nagy, magas alak, különös széthúzott ajak, egyik csücske szinte hisztériásán feszül — első pillanatra mintha iróniát sugározna —, de ha megszólal: belső katolikus erő, i//7á0katolicizmus... Éppen most szaladt át nagy lengő fekete, gyűrött, protestáns-katolikus prédikátori ruhájában, s odakiáltott az egyik prohászkás leánynak (egy. hallgatónő Szegeden vagy Pesten): Kedves, itt ebédel?
