Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

Hogy tudniillik a valóságról lehet egy intuitív „helyzetképünk" — amit mint az énünkét korrigálhatunk —, ezt a helyzetképet nem lehet eléggé latolgatni, mielőtt gondolattá a mélyben átváltanánk. A szó útja ez. Milyen útja van nálad a szónak? Tanulmányom alján ez rejlik, most is tovább „morfondírozok" rajta. Ime, a „törmelékbőr egy másik idézet: „Gyorsabban komponál, mint érez." A két tevékenység egymást sokszor megelőzi — a praest. harmónia néha nincs itt jelen. Most az egészet összefoglalom. (Hátha valami épkézláb kiderülne — egy kis cél — a sakktábla tanácstalan bástyáiból és figuráiból.) (Itt egy hét telt el. Amit Bocskayban megkezdtem, rögtön a levél megkapása után, itt folytatom Debrecenben. Éjszaka van, egyedül vagyok a lakásban, egy nagy vita gőzét párologtatja fejem. Az újságírók klubjában vitáztam (?) a kor problémáiról, s Te is szóbajöttél. Egy ismerősöm nagy meglepetésemre — Féja Gézáék révén - újságolta az okt. 15[-i] dátumot. Pörgött-forgott a szó, s egy nagybozontú, nagy bornírtságú újságíró /van néhány diplomája tartalékban/ imigyen szóla /gyorsírással lekaptam/: „A Németh-iskola ifjúsági szempontból szobaiskola, de a tömegeket máma nem lehet arra nevelni vagy építeni, hogy 10 vagy 20 esztendő fordultával ezek az elejtett vagy elhullajtott tervek belemenjenek a köztudatba. Sokkal lüktetőbb az ifjúság élete, sokkal parancsolóbb a szükség, semhogy itt várni és teketóriázni lehetne. Ha Németh megmozdulása ifjúsági akar lenni és átfogó, ne szorítkozzék exkluzív körre, hanem ragadja meg az elsődleges problémákat, amelyek ma a magyar ifjúságot érdeklik..." De nemcsak a klubban voltam, hanem járkáltam másutt is. Néztem az emberek arcát és figyelmet a beszédüket. Mindenképp sémát latolgattam[?], összevetve azzal az atmoszférával, amely egyéniségedből árad. A leveledet szintén megforgattam, időnként rádobtam az asztalra, s megkérdeztem hangosan — monologizálva — : mi ez? Mit akar ez a jelenség, az önvallomáson túl? Nem akartam a vallomásnak „bedőlni" (ezt számlám rovására írod levélkritikádban), kerestem az értelmét. Ily intermezzo után jön az „összegezés".) (Bocskayban) Leveledben a „töménység" a töménytelen teendő kényszerű folyományaként szerepel: „amit csinálok, kénytelen tömény lenni, hiszen oly kevés az idő, s amit a nyakunkba sóz, oly töménytelen... " Egy hasonlatot is hozol fel: térfogat és súly aránya... A tömörséget nem így fizikailag (halometrikusan) képzeltem el — bizonyos fokig technikai töménység ez. S most visszatérek levelem elejéhez. Megszervezni a gondolatot: e körül tapogatom a töménységet. A látás töménysége (mely esetleg bőbeszédű). „A gondolat ne tévedjen az abszolút matematika formái közé. A szellem és az anyag sajátságos találkozása, amiből kijön a totális világ." (Ez Szabó István monológja, régi barátomé, aki foglalkozott Veled, s így szólt műveiddel kapcsolatban ez időben.) „Vannak vaskályha alkatok: gyorsan irradiálják a meleget — (ez is rólad szólt) - ,s vannak cserépkályha típusok, melyeket hosszan kell fűteni, szinte elveszni látszik a beléjük tett tüzelőanyag, és aztán bizonyos idő múlva ontják a meleget, az előző típusnál tartósabb és egyenletesebb intenzitással." (Gleichnis, Gleichnis...)