Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)
cikkre írt válaszom közreadásától, s Debrecenben, az egyetlen helyen, ahol szeretnek, úgy rágalmaz el, ahogy tud. Láttam, hogy bánt veled itt fönn, utálom a színvakoknak ezt a fölényét, amely azt hiszi, hogy mert neki nincs zöld és piros, gazember, aki zöldről és pirosról beszél. A többi munkatársunk sem sokkal különb. A Nyugatnál akarnak előnyt kipréselni azzal, hogy velünk kacérkodnak. A fontos most már az, hogy mi hárman összetartsunk. Én is beleteszem a lapba a belemet, s ha kell, hat álnév alatt leszek munkatárs. Azt hiszem, könyvnapi számról szó sem lehet most már, Fülep is tiltakozik ellene. Látom, elégedetlen a Válasz külsejével s a dolgok menetével, félek, mit szól a számhoz majd. Inkább tűrjünk el tőle mindent, minthogy elveszítsük, azt hiszem, egy kezemen megszámolhatok azok az írók, akikben egy kis tisztességérzet van. Ölel: Németh László 102. [Debrecen, 1934. máj. 9.] 1934. máj. 9. Szda. Kedves Barátom, talán még nincs végveszély, s a 100 arany ráér. A Szabó L.-esetre ma már egész hűvösen tekintek vissza. Talán nem is „elrágalmazás" volt az ő beszéde, egyszerű kiszikkadtság, meddőség, tapló. Éjszakázik a fiú állandóan, Est-lapok... megértem. Maradjon köztünk a dolog, dobd le lelked legaljába, ne mutass „reakciót". Itta Fülep címlapterve. Persze így — kidolgozatlanul — nem meglepő, Juhász Géza csóválta a fejét: „Hát ezért az a nagy méltatlankodás?" Bár, ha jól eltűnődünk rajta, valahogy nemesebbek a vonalak, s hiszem, hogy végigcsinálva, az egész hatása kedvezőbb. Bízzuk rá, a II. szám legyen az ő terve szerint. S mikor jelenjen meg ez a szám? Azon a véleményen vagyunk, hogy mégiscsak jöjjön júl. l-jén. Nincs igaza Fülepnek. Pro I-: a V.-nak kétszáznál több e\öi\zexőfé/é/e van már — én magam százat kérek egy csomagban, hogy spóroljunk a postaköltségen — ezek várják júl. 1-re. Pro ll^: szept. 1-jén és derekán a beiratkozási zavarok — periodikus bántalmak - tanárainkat olvasásképtelenné teszik, s a tanárokat mégse hagyhatjuk ki a számításból. Pro II l^: sokan mennek júl. 1-jén nyaralni, kirándulni, s viszik a szellemi abrakot. A Válaszon is lehet rágcsálni. És még egy csomó érv. Szeretném, ha Tóthtal lejöhetnél pünkösdre 2-3 napra, mert a II. számot masszívvá kell tenni — ezzel nem kicsinylem az elsőt, amelyik nem a legrosszabb a mai lapok közt. Szeretném, ha a szegediekkel érintkezésbe lépnél vagy adnál címet, akivel én levelezhetnék a folyóirat ügyében, „/zenét" címen Berezeljék ott most indulnak. Kár: rontja a lap elhelyezési esélyeit. De nem jelentős ellenfél. Mi van a rádióterveddel? Kozma nem mozdul? A kérvényt vmelyik nap Géza beküldi a miniszterelnökséghez, hogy legalább szept.-ben ne legyen postaakadály. Kodolányiék (IGE) 32 oldalon, 100 ezer példányban röpfüzetet bocsát ki [!] könyvpropagan-