Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

1927. jún. 7. du. 3—4: Uvegszemek 1927.-"- 7. A néma lomb 1927. -"- 7. estefelé: Apró kis árnyak 1927."- 8. este: Az ágy ábrándjai 1927. -"- 9. Hiába minden hangulat! 1927. -"-I 9. éjszaka: A katona szeme 1927. -"- 9. éjszaka: A katona szíve 1927. -"- 10. hajnal: Hajnali gyászinduló 1927. -"- 10. A tiszta élet gyöngyei De jöttek mások, melyeket napokon, sőt heteken keresztül elhordozgattam; ezek kombinatívabbak, ami viszont nem éppen csak Babits-tulajdonság, lehet pl. Valéryé is, ha mindenáron hatást keresünk. Sőt: lehet az enyém is. Mélyen tisztelt Uram! Ezekkel az adatokkal nem óhajtom Önt kritikája módosítá­sára bírni, csupán hangsúlyozni kívánom, mennyire az életemmel, életem (napi) körül­ményeivel forrtak össze ezek a versek. Sok mámoros, az élet mélységének mámorától elragadtatott pillanatomat temettem beléjük. Igy keletkezett másik főhajtásként verse­im optimizmusa. Az élet hozta. Szilárd meggyőződésem, hogy egy bizonyos % lekopása után, évek múlva sem kell aggódnom szuverenitásuk problematikussága miatt. Nem vagyok híve Szabó Dezső tár­salgási etikettjének, de úgy érzem, hogy e kötetről Önnek még kedvezőbbre fognak vál­tozni nézetei. Az Erdélyi Józsefről írt írása után — éppen az Ön kritikai értékének és önkorrekcióra való hajlamának megbecsülése jeléül — kényszerítve vagyok ezt hinni. Az esztétikai értékek objektivitásának jegyében veszek Öntől búcsút. Ön az első — s talán utolsó — komoly kritikusom, ezt a premiert egy hosszú levéllel akartam meg­hálálni (ill. megbosszulni). „Natürlichem genüngt das Weltall kaum, Was künstlich ist, verlangt geschlossnen Raum." Igaz, hogy ezt csak egy Homunkulusz mondta, de néha lehet igaza a Homunkulu­szoknak is. Levelét és bírálatát még egyszer hálásan köszönve, vagyok őszinte híve: Debrecen, 1928. Gulyás Pál IX. 22. Hajó u. 8. 3. [Budapest, 1932. jún. 7.] Kedves Barátom, csak most jutott hozzám a Protestáns Szemle júniusi száma s benne rólam szóló tanul­mányod. Áprily és Juhász Géza jelezték már, de nem gondoltam, hogy ilyen kimerítő lesz, s őszintén megvallva, azt sem, hogy ilyen jó. Azt hiszem, te, aki ennyit foglalkoz­tál velem, s ilyen sok mindent észrevettél, hiszed nekem, hogy az első pillanatban s

Next

/
Thumbnails
Contents