Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

re, majd 160-ra, ennél följebb nem jutottam. Kovács igazgató 833-at kapott. Mérleg, azaz az évi közgyűlés után renumerációt kaptunk, azt hiszem, egy hónapi fizetést. A Wesselényi utcából körülbelül negyedóra alatt elértem az irodába, az Andrássy út 19-be, mely az akkori Petőfi utca, később Kazár utca sarkán volt, ezen jöttem én is végig, csupa ócskaruhás volt mellette, a kereskedők az ajtókban álltak, és szólongatták a járókelőket. Az Andrássy út 19. kapuja mellett cukorkabolt volt, én néha irodai időben is leszaladtam, s vásároltam csokoládés narancshéjat. Nagybátyám egyszer véletlenül szembejött velem a kapualjban, s megütközve kérdőre vont, hova megyek. Tán egy fél évig dolgoztam itt, aztán leküldték Erdélybe, a galócási fűrésztelepre, hogy valami gyakorlati tudást is szerezzek. Ez a telep a Lomási erdőipar r.t.-é volt, a Nasici egy leányvállalatáé, amely csak „puhafában" (fenyő) dolgozott, a Nasici maga csak keményfában. Erdői, telepei főképp Horvátországban (Susine, Gyurgyenovac), Szlavóniában, Boszniában voltak, főképp tölgy, de egyre terjeszkedett, később Európán túlra, Brazíliába is. — Galócásról is vékony emlékeim vannak, pedig merőben új környezet volt számomra. Erdélynek tán legnagyobb s legmodernebb fűrésztelepe volt, síkságon, alacsony hegyek lábánál terült el, előtte futott a Pest—Bukarest (?) vonal vágánya, mögötte hegynek felfelé kanyarodott a kis hegyi vasút pályája, melyen a fát szállították le az erdőkből, a kis mozdony éktelen sípolásával. Ezt tudom, de a tájra nem emlékszem. Legélesebben a telepen belül az úgynevezett rönktérre, amelyen az erdőből leszállított szálfát felmérték, osztályozták, az idő nagyobb részében itt dolgoztam. Somlyó volt a közvetlen főnököm. Itt kis villamos vontatók hozták-vitték a fát; a hosszú rönkök egy rámpára kerültek, ahol kijelöltük, hogy milyen normálhosszúságra kell őket felvágni (3,60 m, 4, 4,80, 5,70 stb., a rövidebb bányafának maradt). Megtanultam megkülönböztetni rostjairól és színéről a lucfenyőt s a vörösfenyőt. Arra már nem emlékszem határozottan, hogy itt a rönktéren mindjárt fel is vágták-e a fát a megjelölt hosszúságra, vagy ez is a fűrészcsarnokban történt (körfűrésszel). Hosszában, deszkákra és pallókra, a csarnokban tíz-tizenkét óriási úgynevezett gatter szabdalta fel a rönköket, melyeket önműködő görgők nyomtak neki a fűrészlapoknak. A szállongó fűrészportól itt mindig friss savanykás szag volt; a fűrészporból egyébként fabrikettet sajtoltak. Nehezemre esett a korai felkelés, azt hiszem, ötre kellett kinn lennem a rönktéren, s csak hétkor reggelizhettem a kantinban. Hogy hány óra volt a munkaidő, nem emlékszem. Az irodában is dolgoztam egy ideig, majd az anyagtéren (egy kis nikkel kluppóm volt), ahol a már kész, osztályozott deszkák máglyákban álltak, egész utcasorokat alkotva; itt alighanem a leltárkészítésnél segítettem. A munka nem érdekelt, kedv nélkül s valószínűleg lelküsmeretlenül dolgoztam, itt is,