Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

Hermann bácsi aztán villát bérelt, azt hiszem, a Báró Eötvös úton, ez lett a színhelye első szerelmemnek (Mariedl). Hogy mikor vásárolta meg, s később mikor építette át a Széchenyi-hegyi villát (Rege út 2.), nem tudom, de legtöbb emlékem ide köt. A kertkaputól egy széles árnyékos fasor vitt az átépített, igen nagy teraszhoz, ez volt a főbejárat, a háztól jobbra a kertnek csak egy keskeny sávja futott, balra terült el a nagyobb rész, amelyen körben egy sétaút futott egy vagy két paddal. Ez sem volt valami nagy, úgyhogy Hermann bácsi később a szomszédos telket is hozzávásárolta, amelyet azonban egy keskeny út választott el a kerttől, s külön kerítése is volt, így hát sose használtuk. A külön telken egy kis ház állt, abban lakott a kertész. Volt egy hátsó kis kapuja is a kertnek, ezt használtuk, ha sétáról jöttünk haza. Az utca, melyre ez nyílt, a későbbi golfpálya mellett egyenesen a Normafa útra vezetett. A háznak is volt egy hátsó bejárata, mely a konyha mellett egy folyosóra nyílt (ennek végén falépcső vitt fel az emeletre), a folyosóról a földszinti ebédlőbe lehetett jutni, emellett volt az úriszoba (itt aludtam én, ha vendég voltam), az ebédlő s a nyitott terasz között pedig még egy keskeny üvegveranda volt (de azt nem tudom, hogy az átépítés után is megmaradt-e). Az emeleten volt tán három-négy hálószoba, s egy emelettel följebb egyetlen nagy manzárd, előtte fából balkon, melyről az egész várost be lehetett látni. Egy-egy nagyon fülledt éjszakán a balkonon aludtam, a földön. A villában mindig volt hálóvendég, elsősorban nagyanyám s a vagyontalan Zseni néni; anyám, aki nyaralni járt, csak ritkán jött fel néhány napra, apám sosem aludt ott. A bútorzat nagyon egyszerű volt, az úriszobában bőrdívány, ezen aludtam, az ablak előtt álló fáktól hűvös, sötétes volt a szoba. Később, mikor Guszti megházasodott, hátul a házhoz még hozzáépítettek egy két-három szobás félemeletet, ide a falépcső kanyarodójából lehetett bejutni, de én talán egyszer sem jártam ott. A fogasnak a sváb-hegyi s a Széchenyi-hegyi állomások között volt egy feltételes állomása, innét vezetett a legrövidebb út a villához. Nagybátyámnak később persze kocsija volt, azon járt. A Sváb-hegyen akkor még csak egyetlen szálloda volt, a Nagyszálloda, épületében a patikával. Jobbra a vágánytól egy földszintes házban volt a Böhm-féle vegyeskereskedés; ha az ember bement, s megkérdezte az öreg Böhm bácsitól, hogy lehet-e kapni sonkát vagy gombostűt, vagy kanárimadarat, változatlanul azt felelte éneklő hangsúllyal: csak sonkát, csak gombostűt stb. Mi gyerekek persze minduntalan beszaladtunk hozzá fantasztikus igényekkel. Ha nem aludtam ott, s este el kellett érnem a Sváb-hegy állomáson hazafelé a vonatot, rendszerint addig késlekedtem, hogy az utolsó néhány száz lépést, az út meredek részét, futva kellett megtennem, mert a Széchenyi-hegyről jövet már sípolt a vonat. Az állomás fából épült, de teteje csak az egyik vágányt fedte