Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

kasnak is, mint mindennek, ami Andorhoz tartozott, különös, rejtélyes varázsa volt számomra. Büliárdozni is Andor tanított meg. Mikor? Még diákkoromban? Hol játszottunk?.. . Néhányszor a Szabadság tér, Nádor utca sarkán levő kávéházban, mely többször gazdát cserélt, legutoljára Uniónak hívták; itt Ney Dávid, az operaénekes hatalmas, szép szál fia is velünk tartott. (Csincsin-partik.) Tavasszal, ősszel a Zugligetben sétálgattunk. Valószínűleg ő vitt el először az Andrássy úti Nagy Endre kabaréba, ahol az élvezettől majd kiugrottam a bőrömből. Itt lépett fel Medgyaszay Vilma, az első s a legnagyobb sanzonénekesnő, akit hallottam, Kővári, Boros, pesti cselédnótáival Vidor Feri (kit később Gábor Andor vett el feleségül), Nagy Endre konferált, minden szava egy csillogó kis tőr volt, amellyel felpukkasztott egy-egy politikai vagy irodalmi sületlenséget. Én egyikhez sem értettem, de az egész a bőrömre volt szabva: ellenzéke volt valaminek. (Lengyel Menyhért-paródia.) Tudok Andornak egy szerelméről is, egy Gitta nevű vékony fekete lányról, akivel később, 1921-ben egyszer-kétszer találkoztam Bécsben, a Bécsi Magyar Újság szerkesztőjének volt már a felesége: Andor az ábrándnak s az erotikának egy olyan keverékével tudott róla beszélni, amilyennel talán azóta sem találkoztam. De közben vaskos, kézzelfogható szerelmei is voltak, szobalányok, utcai nők, sőt az a gyanúm, hogy öcsémnek egyik nevelőnőjével, egy hosszúkás arcú lánnyal is volt egy futó kalandja (egyszer a lány jelenlétemben az ölébe ült). — Remélem, lesz még több emlékem róla, egyelőre későbbi életéről a következőket jegyzem fel: érettségi után hivatalnoknak ment, s az is maradt majdnem élete végéig, utoljára a Kender- Textil- Jutagyárban dolgozott. Úgy emlékszem, apja közvetítette azt a Wesselényi utcai bérházat, melyet apám megvett, mikor eladta szegedi házát (még az első világháború előtt?). Andor takarékos volt, gyakran megrovott könnyelműségemért. Későn házasodott, már én hazajöttem emigrációmból, s elváltam első feleségemtől, amikor elvett egy erdélyi, jelentéktelen, szürke lányt. .. s én valami csalódásfélét éreztem, amikor először megláttam: hát mindössze ennyire futotta Andornak! Az Alkotás utcában laktak, Andor már rég nem festett, nem érdekelte a művészet, csendes és fáradt volt, azt hiszem, nem jól élt a feleségével. Elmondta, hogy egy almáskertet szándékszik venni valahol Pest környékén, gyümölcstermesztésből fognak megélni. Meg is vette, ki is költöztek, én hosszú ideig készültem ki hozzájuk, de mielőtt kijutottam volna, felesége értesített, hogy Andor meghalt, vadászpuskája tisztogatás közben elsült. Bizonyos vagyok benne, hogy öngyilkos lett. Vele szemben is - s még hány más emberrel! - lelkiismeretfurdalásaim vannak. Attól kezdve, hogy „író" lettem, a Nyugat-ba. is írtam, nevem lett, akármilyen sovány is, s igazi írók lettek a barátaim, kiengedtem Andort a szívemből s a társaságomból, alig törődtem többé vele, s mintha kis-