Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

gyalogolni, amíg ajtónkig ért az ember. A két udvart a hátsó lépcső választotta el, ezen mentem fel Weisskopfhoz, s ez az egy emelet a hátsó lépcsőn mindig egy kis kaland érzését keltette bennem, mert ezen járt a cselédség, házalók, szállítók stb. — a másik világ, azok, akiket a házmester nem hozott fel a felvonón. Délben, amikor apámat vártuk haza, gyakran kiszaladtam az első lépcsőházba, s ott füleltem; három emelet magasságában is megismertem a lépteit, ha bejött a kapun. Apám egyszer-kétszer elvitt a Kúriába, ennek földszintes, színes márványokkal borított nagy termére évtizedek múlva is úgy emlékeztem vissza, nvint az elképzelhető legnagyobb földi pompára, csak suttogva mertem beszélni apámmal. — Nyaralási emlékeim közül előtűnik még Trencsénteplitz ( egy fehér szarvas faszobrával egy hegytetőn); szüleim vala-, milyen okból ide előreküldték nagyanyámmal, aki, nyilván felelősségtől félve, még kevesebb szabadságot engedélyezett nekem, mint amennyiben otthon volt részem, sokat veszekedett velem, alig vártam, hogy szüleim megérkezzenek, s elpanaszkodhassak. Halványan úgy rémlik, mintha Nina néniék is ott nyaraltak volna. - Emlékszem még az osztrák fürdőhelyeken Ferenc József születésnapi ünnepségeire (augusztus 20.?), amikor a helybeli zenekarok egész nap fújták, s este tűzijáték volt, mely rendszerint elázott. S a Platzmusik! S emlékszem még arra, hogy hazafelé jövet, ha a bécsi gyors befutott Érsekújvárra, mindig cigányzene fogadta: a haza üdvözlete. — Anyám játéka az esti búcsúcsóknál: — Kit szeretsz a legjobban? - Téged. — S aztán?... aztán? — Ha év végén letettem a vizsgát (a gimnáziumi években), Hermann bácsi vendéglőbe vitt vacsorázni (Állatkert, Margitsziget); ez nagy élmény volt, mert egyébként nem kerültem vendéglőbe. Végezetül mindig ementálit ettem; a felnőttek tudniillik azt állították, hogy vendéglőben jobb, mint amilyet üzletben kapni. * Tizenkét éves koromban szerelmes lettem egy bécsi kislányba, kilenc éves Lili húgomnak egy unokanővérébe, aki anyjával, Betty nénivel néhány hétig Rosenbergék bérelt sváb-hegyi villájában vendégeskedett. Ahogy a regényekben meg van írva, első látásra beleszerettem, s halálosan! Bécsi tájszólásban beszélt, barna haja volt, s karcsúbb kissé kövérkés Lili húgomnál, többet nem tudok róla; szerelmem egyébként híján volt minden érzéki mozzanatnak. Egy sváb-hegyi látogatásról hazajövet - akkor ismerkedtem meg vele - néhány napig nagyon bánatos voltam, anyám kivallatott, majd kieszközölte Hermann bácsinál, hogy hívjanak meg engem is a villába egy vagy két hétre. Amikor másnap kiköltöztem, a Lipót körút sarkán, a villamosmegállónál egy fiú verebet árult, ezt megvettem (a zsebpénzem ráment), elvittem