Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

át, kaxácsonykor a másik szárnyba, az egészségesek közé, akik hangos vidám lármájukkal játékaikkal, egészséges lábaik dobbanásaival a köves folyosón egy számomra elérhetetlen idegen világban éltek, hová hiába vágyakoztam. Körülbelül tizenkét éves koromig nem ismertem gyerekeket, felnőttek közt éltem, kivéve a norderneyi ágyban, de közös kórteremben töltött másfél esztendőt. Gondolom, ez is egyik oka elhibázott életemnek, üvegházban éltem abban a korban, amikor a lélek a legtanulékonyabb, s nem edzettek a valóság támadásai. * A kórházi résznek első emeletére kerültem: egy kórterem talán tíz-tizenöt gyerekkel, s előtte egy üveges játszóveranda. „Schwester" Hedvig, Hedvig nővér (világi rend) gondozott bennünket, életem későbbi során még találkozni fogunk vele. Úgy emlékszem, télen sötét, nyáron világosabb kék formaruhát viseltek a nővérek, fejükön keményített, fehér, de csak a kontyot és környékét befedő fityulával. Hedvig nővér fiatal, szőke, nagyon finom, szabályos arcú nő volt, de sok évvel később csodálkozva hallgattam, amikor családom nagy szépségét dicsérte. Szokatlan volt számomra poroszos, sziszegő st-kkel, sp-kkel telehintett beszéde, nálunk odahaza a középnémet, kissé bécsiesen színezett német szó járta, de természetesen őt is egész rövid idő alatt — bár hűvösebb, tartózkodóbb volt, mint otthoni környezetem — úgy megszerettem, hogy még sokévi távollét után is „szeretteim" között az első sorban haladt, anyám, apám, nagyanyám stb. tőszomszédságában. Megérkezésem napjára, illetve annak egy részletére élesen emlékszem. Velem egy napon érkezett oda egy Szása nevű magas, sovány, tán tizennégy éves lány. Tejet kaptunk, én nem szerettem, de Szása hencegett, újra megtöltette nagy bögréjét, megitta, aztán kihányta az egészet. Életemben akkor láttam először okádó embert. Nagy ellenszenvet éreztem iránta, hangoskodott, feltűnően viselkedett, s még hányt is! — Azt hiszem, az első ember volt életemben, aki iránt ellenséges indulataim támadtak. Azt hiszem, anyám csak rövid ideig maradt akkor Norderneyban (bizonyára azért, mert nélküle hamarabb odaszokom). Pedig én már az első napokban kitűnően éreztem magamat, csak a német koszttal nem tudtam megbarátkozni. Anyám naponta eljött rövid látogatásokra, s úgy rémlik, valami szemrehányást éreztem ki a hangjából, szavaiból, amiért olyan könnyen búcsúzkodom tőle. (Vagy ezt csak később mondta el nekem?) Elutazásáról nincs emlékem. Elsőnek erős, sós tengerszag jön az orromba, ha felidézem Norderneyt. Levegő is, szél is kavargóbb, a tenger erőszakosabb, hullámosabb, az árapály nagyobb, mint ahol eddig jártam tengerparton. Mindennap - ha az idő