Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

bácsira, akinek varrógépüzlete volt Szegeden a Széchenyi téren, az úgynevezett Déry-palotában; ez egyszer-kétszer Pesten meglátogatott bennünket, s egyszer tán valamilyen kis osztrák fürdőhelyen is, ahol nyaraltunk; feltűnően vörös arca volt, betegesen vörös, amit én gyerekésszel annak tulajdonítottam, hogy — amint mondta - naponta negyven cigarettát szív. Egyszer valami Edus bácsi is járt nálunk Pesten, olyasféle szakállas arccal, mint apám, azt hiszem, ennek utolsó élő testvére volt. Apám rokonságáról semmilyen emlékem nincs. * Ha most felidézem Sándor bácsi alakját, úgy rémlik, mintha felfedezném benne apám vérét. Arcára ugyan nem emlékszem, s a járása is más, gyors, tipegő volt, az apám meg hosszú, lassú léptű.. : lehet, hogy csak a két öregség hasonlított egymásra. Sándor bácsi életéből csak annyit tudok, hogy a németek 44-ben elhajtották Ausztriába, valamilyen stájer faluba, ott parasztoknál dolgozgatott, akik nagyon emberségesen bántak vele, aztán baj nélkül hazajött. Csendes, tiszta, kínosan rendszerető ember volt, mint az apám, csak arra gyanakszom, hogy erőszakosabb természetű. Egy kis emeletes házban lakott, úgy emlékszem, két nagy szobában, egy gazdasszony tartotta rendben. Én Szegeden jártomban kétszer-háromszor is nála háltam, ha jól tudom, az ebédlőben megágyazott díványon (ezt a szobát később bérbe adta a szegedi Opera karmesterének). 45 végén vagy 46 elején batyuzni mentem le Szegedre, ruhafélét cserélni élelmiszerre, Sándor bácsi vitt el a piacra, de azt hiszem, nem sokra mentünk. (A pengő értéke akkorra már oly apróra zsugorodott, hogy egy munkás [Pista sógorom] a heti keresetéből 1/4 liter ecetet tudott csak venni, többre nem telt, de nem is volt mit venni. Hány ilyen inflációt értem meg életemben! 1919-ben a koronáét, Bécsben, az emigrációban, az osztrák koronáét, a húszas évek elején Feldafingban a német márkáét, aztán újra elölről a második világháború után — nem volna csoda, ha összezavarnám őket. Sándor bácsi mutogatta meg nekem a várost, elvitt mézeskalácsoshoz, papucsoshoz, piros papucsot akartam venni Paulusnak, de nem volt, megmutatta a színházat, apám régi házát stb. Szíves, jó rokon volt, remélem, sose bántottam meg. Ha nem voltam is a vendége, mindig meglátogattam, valahányszor Szegeden jártam (s a Tiszában? háltam). Zsuzsa, a lánya, Szegeden ment férjhez; amikor 45-46-ban megismerkedtem vele, azt hiszem, az ottani tanítóképzőben tanárkodon, férje valamilyen Élelmiszer N. Vvben dolgozott. (Sértődött, gunyoros zsidó értelmiségi, nem tudom, mi lehetett azelőtt, azt hiszem, kereskedő.) Amikor Sándor bácsi három-négy éve meghalt, akkor Zsuzsáék is felköltöztek Pestre. *