Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

Elkezdtem 1958. június vége felé. Önéletrajzi jegyzetek Ha valaha lesz rá módom, megírom az önéletrajzomat annak a példázására, hogy egy emberszerető, ártalmatlan s jóindulatú ember élete milyen fölösleges, haszontalan, sőt kártékony tud lenni. Hogy hogyan s miképp, az magából az önéletrajzból kell hogy kiderüljön; elég itt annyit megemlíteni, hogy életem legvégén az ellen vétettem, amiért egész életemben küzdöttem, s most börtönben ülök. Hatvannégy éves vagyok. Kétséges, hogy e hatvannégy év alatt volt-e annyi érdemem a szocializmusért végzett munkámban, mint amennyi kárt tettem néhány hónap alatt. Mit érnek a könyveim?. . . Nem tudom. * Le kell mérni: egy, hogy az ember önmagát boldoggá tudta-e tenni; kettő, hogy hasznára volt-e embertásainak. Egyik a másik nélkül semmit sem ér. Számomra olyan nehéz feladat, mint puszta szemmel megszámolni a véglényeket egy csepp vízben, megtalálni az okokat s okozatokat. Ha nagyjából hátratekintek, csupa fájdalom az egész. De a jegyzetek készítése közben nem szabad érzelgősnek lennem, különben semmit sem érnek. Hogy valami hasznuk legyen, annyi szeretettel s megértéssel kell írnom az emberekről, mint amennyi szigorral s gyanakvással magamról. Mit segítettem s mit rontottam magamon s másokon, ennek kellene kiderülnie. Tekintet nélkül arra, hogy az öregség, a szívbaj s a börtön hármas pesszimizmusával rossz véleménnyel vagyok nemcsak magamról, hanem az emberekről is. Túlságosan bíztam bennük is, magamban is: egyszóval ostobán éltem. Hatvanéves koromban még annyira nem ismertem a világot, mint egy közepes fejlettségű húszéves gyerek. Barátaim sokat csúfoltak azzal, hogy rossz ember-