Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)
Függelék - Nyílt levél Nagy Imre elvtárshoz
A két gondolat egy irányban igyekszik, kézen fogja egymást. Mind a kettőnek célja, hogy az eddigi mechanikus gyakorlattól eltérően, mindig és mindenütt az embert állítsa kérdéseink központjába. Szemügyre vegye az eleven ember szükségleteit és vágyait, felmérje az eleven ember erejét és gyarlóságát, ezekkel számoljon. Mind a kettőnek a szülőanyja az ember iránti megrendíthetetlen bizalom. Tehát bizonyos mértékben ellentéte a régi gyakorlatnak, mely nem eléggé bízott az embernek sem a képességeiben, sem a becsületességében. Azt mondtam: felmérjük gyarlóságainkat, és számolunk velük. Tehát például abban az elvben, mely — hasonlatosan az ipar gyakorlatához — most a mezőgazdaságban is kimondja, hogy a termelőt anyagilag érdekeltté kell tenni a termelésben. Ez az elv nyilvánvalóan abból az egyszerű s már régen megfogalmazott felismerésből fakadt, hogy szocializmust csak eleven emberekkel tudunk felépíteni, ezeknek az osztálytársadalomban kialakult gyarlóságaival is számolva. Mit tesz ez a művészet, az irodalom nyelvén? Félreérthetetlenül csak azt, hogy ugyanolyan reálisan, tehát önáltatás nélkül ábrázoljuk az embert, gyarlóságaival együtt, mint ahogy azt a realista politikus teszi céljai érdekében. Ismétlem, az egész emberi természetet, tehát gyarlóságait is. Ha nem ezt tesszük, a politika sem kaphatja meg a művészettől azt a segítséget, melyre igénye van. Azt mondtam: felmérjük az eleven ember erejét. Mi más diktálhatta azt a gondolatot, hogy pártunk tagságát be kell vonnunk politikánknak a kialakításába, mint az ember erejében való feltétlen bizalom? Mit tesz ez az irodalom nyelvén? Megint csak azt, hogy bátran ábrázolhatjuk az emberi természetet a maga egészében, s épp így fejezzük ki az emberben való mély hitünket. Régi meggyőződésem, hogy a művészet optimista tevékenység, még tragédiái formájában is. Azt gondolom, hogy az irodalompolitikának le kell vonnia a következtetéseket a gazdaságpolitika új értelmezéséből. Remélem, ezt nem fogja elmulasztani. Én itt épp csak két szóval érinthettem azt, ami tüzetes, gondos feldolgozást kíván. Még csak azt akarom megmondani, hogy pártunknak ez az új állásfoglalása ismét megerősíti bennem, s nyilván számos írótársamban is, azt a bizalmat, melyet 1953 júniusa keltett bennem. Munkakedvem megnőtt tőle, s milyen más, őszintébb bizonyítékot adhat az életkedv? Budapest, 1954. október 20. Szíves elvtársi üdvözlettel: Déry Tibor
