Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

játszotta. Kálmánné (keresztnevét is elfelejtettem) férje hadifogságba esett. Csodálatos! Erről az első viszonyomról is elveszett minden emlékem. Azalatt is tartott, amikor már a Veronika utcában laktam, ahová egy lány is feljárt hozzám, akinek még a nevére sem emlékszem (igaz, hogy csak néhányszor volt nálam). Hogy Kálmánnéval viszonyom hogy maradt abba, nem tudom. Ebben a korszakomban jelentettem ki anyámnak, hogy bármi történjék is, író leszek. Különben nem érdekel az élet. Ezt olyan meggyőző erővel mondhattam, hogy anyám még évtizedek múlva is idézte, s nyilván ennek köszönhettem - s annak a nagy tiszteletnek, amit anyám az irodalom iránt érzett —, hogy annyi szabadsághoz és függetlenséghez jutottam. Anyám már kislány korában Schiller-drámákat olvasott, s hozzá akart menni feleségül, s amikor utoljára láttam, kilencvennégy éves korában a Faustból hosszú részleteket tanult betéve. Ez a lázas, önfeledt lelkesedés volt meg bennem is fiatal író koromban (s nyilván azért írtam olyan rosszakat), de még később, hatvanéves koromban is izgatott áhítat fogott el, ha valamilyen kedvemre való munkába kezdtem. Minthogy anyámról írok, megemlítem: minél öregebb leszek, annál több hasonlatosság ütközik ki bennem, testiekben, mozdulatokban, szokásokban is (pedig küzdök ellenük), s bizonyára ez az oka, hogy életem során senkivel úgy nem tudtam gyűlölködni, olyan véresen összeveszni, mint vele. Senkit nem is szerettem úgy, mint őt (azt hiszem). A cselédek miatt például állandóan hajba kaptunk egymással, nem bírtam elviselni, hogy kiabál velük (mint ahogy mindenki mással is). Ennek ellenére cselédjei szerették, megmaradtak nála. Pótlás. Moskovics Lajos, eszményien szép fiú, Lili rövid ideig szerelmes volt belé, de hamar kiábrándult, buta volt. öccse, Fritzi szintén nagyon szép volt. — Anyámmal egyszer néhány napig Bécsben időzvén, nyáron lehetett, naftalinszagú volt a lakás, Kohnéknál laktunk. Betty néni, úgy látszik, még nyaralt valahol a lányával, csak Fritz volt a lakásban. Egy reggel azon kaptam rajta, hogy a törülközőt a nyaka köré csavarja, s fojtogatta magát. De mihelyt hozzáugrottam, azonnal abbahagyta, nem ellenkezett, odaadta nekem a törülközőt, furcsa engedelmességgel, szelíden, puha mozdulatokkal. Említettem már, hogy a Breisach család terhelt volt. Nagyon fontosnak éreztem magam, hogy megmentettem egy ember életét. (Ez még diákkoromban lehetett.) Később, azt hiszem, normális kereskedő lett belőle, bár szerette a zenét, maga is játszott, végül, ha nem csalódom, kivándorolt Ausztráliába. Húga, gyerekkori szerelmem, Mariedl meg Brazíliába ment a lánya, Yvette után, miután elvált a férjétől (vagy az meghalt). — Tersánszkyval, Tihanyival egy Hadnagy utcai kocsmába jártunk néhányszor, meredeken emelkedő utca a régi Tabánban, ma már valószínűleg nincs meg. Az udvaron vacsoráztunk, egy dió-