Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

kopasz, alacsony titkáruk volt, aki még csitított is engem), s nem tudom, hány százalékos fizetésjavítást értünk el, de nagybátyámnak az volt a követelése, hogy én menjek el a vállalattól. Kollégáim az én kérésemre belementek ebbe, én amúgy sem maradnék, mondtam nekik. E jegyzetek elején azt írtam, hogy nagybátyám kitett a vállalatból, a felmentésem tehát érvényét vesztette, bevonultam. Azt hiszem - de bizonyos nem vagyok benne -, hogy nagybátyám a sztrájk után, már csak anyámra való tekintettel is, megállapodott Vágó Józseffel, a Kereskedelmi Iparkamara titkárával, hogy felfogad, s felmentet engem. Tény, hogy ott dolgoztam egy ideig, de az is tény, hogy 1918 nyarán bevonultam. Lehet, hogy nem tudták meghosszabbítani a felmentésemet. De az is lehet, hogy nem közvetlenül a Nasici után kerültem a Kamarához, hanem csak 1919-ben, a kommün bukása után, emigrációm előtt, de ez kevésbé valószínű. Ezt a körülményt egyelőre nem tudom tisztázni. Vágó dr. Keményffynek volt a sógora, egy kövér, magas, pirospozsgás, örökké mosolygó ember, asztalán egy nagy pipatóriummal, melyből a használatba vett pipákat az altiszt tisztogatta ki reggelente. Harsány, jóízű, szolgabírói modora volt, nálunk is járt olykor vendégségben suta, sovány, csúnya feleségével. Volt egy lányuk, Márta, akibe később József Attila halálosan beleszeretett. Vágó nem volt nekem ellenszenves, bár első pillanattól kezdve az volt a benyomásom, hogy nyíltszívű harsogása mögött jó adag ravaszság bujkál. Velem nem járt jól, Fekete Miklós előadó lett a közvetlen főnököm, de minthogy az első emeleten, ahol az ő szobája volt, számomra már nem találtak helyet, a földszinti hatalmas könyvtárteremben kaptam asztalt. Nem sok időt töltöttem mellette, későn jártam be, a munkám megint csak nem érdekelt, semmi emlékem arról, hogy mi lett volna a dolgom. A terem hatalmas méretei, a könyvek kellemes savanykás porszaga, a nagy csend alkalmasak voltak arra, hogy a magam dolgait írjam. Nyaralásra ebből az időből egyre emlékszem, szüleim és Szilasiék közösen kibéreltek egy villát a Zugligetben, s én a kétheti szabadságomat négyheti fél naposra cseréltem be, reggel bementem a Nasicihoz, s délben visszajöttem. (1914 vagy 1915, esetleg 1916 nyarán.) Ezen a nyáron kezdtünk összebarátkozni a Szilasi gyerekekkel. Vilivel tulajdonképp itt ismerkedtem meg valamenynyire, addig épp hogy láttam. Ő vont bizalmába: szerelmes volt Lilibe, s néhányszor üzeneteket küldött velem. Házitanárja volt Lilinek, de amikor kiderült, hogy egymásba szerettek, s össze akarnának házasodni, nagybátyám könyörtelenül kitette a szűrét. Vüi, azt hiszem, gimnáziumi tanár volt (egy Plátonkönyve is megjelent már az Olcsó Könyvtárban), de szegény volt, nagyon rosszul öltözködött, Hermann bácsi nem ilyen vőről álmodott. Jó ideig tar-