Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

nek minősítette. A mélyen megsértett Tóth Árpad tiltakozó levelet írt a Nyugatnak, s Babitscsal való egyébként is laza barátsága teljesen megszakadt. - Pádi révén ismertem meg Karinthyt, elvitt ennek lakására, még az első felesége, Judik Etel (?) idejében. A látogatásból csak arra emlékszem, hogy egy szőke négy-öt éves fiú, Karinthyék fia, Gabi, hosszabb ideig mereven nézegetett, aztán apjához futott, s ujjával rám mutatva hangosan megkérdezte tőle: ez a bácsi hülye? (Nem tudta, milyen igazat mondott.) - A kommün idejében, de már jóval előtte is, sokat vitatkoztunk társadalmi kérdésekről, s amilyen mértékben én kommunista lettem, Padit is lassan arrafelé vontam. A vörös istent félig-meddig az én rábeszélésemre írta. — Még ezt megelőzőleg én írtam egy eposzt (rím nélkül, szabad ritmusban), tán a felével el is készültem: Pádi azt mondta róla, hogy világirodalmi jelentőségű. Ítélete barátaival szemben elfogult: de egyébként is megbízhatatlan volt. Az eposzt nem fejeztem be, azt hiszem, semmit sem ért. Horvát Henrik a három-négy strófás Előhangját lefordította németre, azt hiszem, én kértem meg, hogy anyám valamit olvashasson tőlem, mama persze betéve megtanulta, s évekig szavalta. Dichter, einst feuriger. . . Gyuri utánozta. Le akarta fordíttatni a maga költségén Horváttal (ezt vagy a novelláimat?), persze hál' istennek nem engedtem. (De később Horvát valamit lefordított tőlem, már nem tudom, mit, de nem jelent meg.) — Pádi szivarozott, tüdőbajos volt már, de nem fertőző, de hol melankolikusan, hol tréfásan, hol Annust ugratva, gyakran emlegette halálát. Egyébként érzelmeit takargatni igyekezett, többnyire valamilyen nagyon furcsán megfogalmazott malackodással. Egyébként ebben az ő társaságában engem neveztek el „a nagy magyar disznó"-nak részint a Lia miatt, részint mert olykor naturalista kifejezéseket használtam női társaságban is; ugyanaz a mechanizmus dolgozott ilyenkor bennem, mint amikor zavaromat, félelmemet hetykeséggel lepleztem. Természetesen nem kívántam a durva szavakat, férfiasságomat akartam velük bizonyítani. — Pádiék társaságából emlékszem: Fayer Pál és Katóra, egy parlamenti gyorsíró gyerekeire, mindketten alacsony növésű, gömbölyű arcú, mosolygó, jelentéktelen emberkék; egy Ernrni nevű kövérkés szeplős lányra, Annus barátnőjére. (Rémlik, mintha később, a Veronikában egyszer nálam töltött volna egy éjszakát vagy délutánt, nem tudom biztosan. Arra is emlékszem még, hogy férjhez ment, de kihez? És sokkal később találkoztunk is egyszer, s mintha nem ismertem volna meg.) — Egyszer jártam Debrecenben (Padival együtt?), s megismerkedtem az öreg Tóthtal, aki szobrász volt. Pótlás. Galócásról egy fiatal, barna sima szőrű vizslát hoztam magammal Pestre, Tyras volt a neve. Csak pár napig maradhatott a Wesselényi utcai lakásban, sok galibát okozott, az álló tükröt, melyben megpillantotta magát,