Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - A vérzőszívű Bajazzo
épült hatalmas ház, lármás lakóiról és rengeteg poloskájáról volt hírhedt.) Karinthynak ez a megjegyzése sokáig fájt Arankának. * Arra gondolok, hogy mily nehezen tudom leírni róla azt, hogy „aszszony. Nemigen volt ő az, amit asszony szóban értünk. Karinthynénak sem igen tudom mondani, mert feleségnek még kevésbé volt feleség. Ő csak az Aranka volt. Még gyermekei is többnyire így hívták. Amikor utóbb, már házasságának talán tizedik évében letette a doktorátust, az avatáson az egyetem dékánja, a szokáshoz híven, ezekkel a szavakkal üdvözölte: „doktorrá fogadom , s a professzorai is mind kezet fogtak vele. A szertartás végeztével az újdonsült doktor asszony Karinthy elé lépett, mire az ezzel a halkan felé súgott magyarra fordított szóval nyújtotta felé a kezét: „démonná fogadom". * Szilveszteri jelmezes mulatság Devecseriéknél. Karinthy középkori csillagász, hosszú, hegyes süvegben aranycsillagokkal teleszórt fekete talárban, Kosztolányi francia abbénak öltözve, Aranka Carmen, én Salome, Babitsék mindketten pattogatott kukorica jelmezben, zörgő kukorica füzérekkel. A vendégek között ott van Völgyessi doktor 8 is, a neves hipnotizőr, egyike a leginkább keresett és legtöbbet kereső orvosoknak. Abban az időben sokan csodadoktornak vélték, és hívők százai keresték fel rendelőóráit. Karinthy félrehív engem. — Gyere csak, Manyika, tréfáljuk meg ezt a Völgyessit. Én téged hipnotizálni foglak, és te csak csináld, amit én mondok. A többit már tudod. Tudtam. Nem kellett sokat magyarázni. Megkezdődött a komédia. Karinthy bejelentette, hogy hipnotizálni fog. Leültetett egy székre, a másik széken elém ült. A vendégek körülálltak bennünket. Völgyessi dr. félrehívta a férjemet. — Kedves mester, ne, ezt semmi szín alatt ne engedje, Karinthy ehhez nem ért, könnyen tragikus vége lehet a dolognak. Ez a szegény, ideges aszszonyka belepusztulhat — ijesztgette. Az uram — bár őt be se avattuk — természetesen azonnal tisztában volt azzal, hogy mókázunk, tudta, hogy engem még Ferenczi Sándor doktornak, 9 a kiváló idegorvosnak sem sikerült hipno-