Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Verpelét

VERPELÉT Barátok és barátnők, akiket kezdetben Aranka varázsa vonzott körükbe, hamarosan valamennyien Frici körül keringtek, Frici mellé álltak Aranka ellen, s próbálták elválasztani kettejüket. Kosztolányi is megpróbálkozott ezzel. Szemébe mondta barátjának, hogy a felesége nem írónak való feleség, mulatságos, szórakoztató bohóc, vonzó, de túlságosan sok bonyodalmat okoz, az írónak pedig ne az élete legyen regényes, hanem írjon jó regényeket, így csak elaprózza magát, túlontúl sok energiát pazarol az életére, s ez a művészi zülléshez vezet. Karinthy hallgatta barátja fejtegetéseit, helyeselt is, bólogatott is, majd ezt felelte: — Tudod, ez mind igaz, azért mégiscsak nagy dolog, ha az embernek olyan felesége van, akivel ha bemegy valahová, mindenki utána fordul és megbámulja. — Megőrültél? — kérdezte Kosztolányi. — Egy bankárnak, gyárosnak vagy posztókereskedőnek fontos lehet az ilyesmi, akinek nincs egyebe, amire büszke lehet, de neked? Ne haragudj, ez a Színházi Élet szelleme. Nekem azt mondta: — Borzasztó, hogy mi lett ebből a Friciből, hová züllött, hová züllesztették. Az a becsvágya, hogy utána forduljanak a feleségének. Nem lehet vele érintkezni. Egy ideig valóban kerülte, pedig nagyon hiányzott neki, majd hamarosan ismét gyakrabban találkoztak, s újra meg újra feléledt közöttük a régi, kedves, játékos hang. Frici pedig, ha Kosztolányi belépett a kávéházba, mindenkit faképnél hagyott, még azt is, aki üzletről tárgyalt vele, félreült régi barátjával, megszűnt számára a külvilág, véget nem érő beszélgetésbe mélyedtek.