Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - A párduc

Hol Ádám volt Az ember tragédiájából, hol maga Madách, hol Kolombusz Kristóf a felfedező, de Szinéziusz

11 is, az álmodozó alkimista, aki nem megy tovább Kolombusz Kristóffal, hanem beleül a bárkába, amely visszafelé evez az álom és az ábránd kék vizeibe. Némelykor Homérosz, majd meg Szókratész, esetenként Napoleon, de legtöbbször Telma Titusz,

12 a „megölhetetlen , a „megváltó , „az ezerarcú ember szerepébe élte magát. Szerette hirdetni magáról, hogy ő a „felelős ember , s ezt valahogy úgy értette, hogy magára vállalja minden rosszért, minden bűnért a felelősséget. Kissé'homályos volt ezirányú fejtegetése, kissé gyermekes, de nagyon rokonszenves és alapjában mély is, mert valamennyien, akik élünk, felelősek vagyunk mindazért, ami körülöttünk történik. Harun al Rasid című kötetében ír gyermekkori nappali álmodozásairól, Két játék

13 címen, amikoris az első játékban királynak képzeli magát. „De talán ennél is gyakrabban s talán szívesebben játszottam a másik játékot. Kordonnal elzárt tömeg közepette lépdeltem ilyenkor is; de ez a tömeg zúgott és forrongott és átkozódott. A kezem vaslánccal hátrakötve; két oldalt fogják ezt a láncot, előttem vörös ruhában a hóhér. A vesztőhely már nincs messze; ide látszik a magasra emelt vérpad — ahogy közeledünk, egyre halkul a morgás — , dermesztő rémület fogja marokra a szíveket, szorítja össze a torkokat. Kitágult szemek, rémülettől tátva maradt szájak merednek rám, ahogy egyedül, lassan nyugodtan megyek előre. A borzalom bénít meg minden izmot, gyökeret vernek a lábak — és e halálos, fekete csend között fejét lesunyva gubbaszt a viszolygó Gonoszság —, és egyedül, magára hagyva, lassan, de biztosan lépdelek én: a halálra ítélt Lelkiismeret. Arankával azonban nehéz dolga volt. Az elmés Erzsi asszony mondta a barátnőjéről, hogy a legnagyobb visszaélő nő, a legnagyobb élő nőnek tréfás analógiájaként. Egyébként lassacskán Frici is vesztett „arkangyali gyöngeségéből és türelméből. — Nem bírom ezt a Fricit - panaszolta Aranka —, ordít, bezárkózom a fürdőszobába, de nem hagyja abba, dörömböl és tovább ordít. Hogy az ordítozást Aranka kezdte, ahhoz kétség sem fér. — Olyan ez - felelte Karinthy -, mint a vadász és a jaguár tülekedése az őserdőben. Miután a jaguár megtámadta a vadászt, birkóznak, a vadász megszabadulhatna már, mivel a jaguár belezuhant egy verembe, de nem tudja abbahagyni, utána ugrik a vadállatnak a verembe, és tovább folytatja a tülekedést.