Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Karinthy és Kosztolányi

Leültek egymással sakkozni, sakkhalandzsát, anarchista sakkot játszottak, minden figura úgy lépett, ahogyan kedve tartotta. A parasztnak mondtak sakkot, a király lett a paraszt, a királyné lóugrás szerint illegett. Nagyon jó mulatság volt. Jelképezte a bolond világot, akár az ugyancsak teljesen értelmetlen kverentesz kártyajáték. * Vidéki felolvasásokra is többnyire egyszerre hívták kettejüket. Volt egy játékuk, azt játszották, hogy egyszer Szegeden véresre verik őket a már oly sokszor feltálalt műsorukért. Ezt aztán alaposan kiszínezték. Rengeteget nevettek az elképzelt „szegedi Vérmatiné"-n.

26 * Barkochbáztak valakivel, olyannal, akit nagyképűnek vagy fontoskodónak ítéltek, előbb azonban ők ketten megállapodtak abban, hogy félrevezetik az illetőt, úgy, hogy minden kérdésére felváltva mondanak igent vagy nemet, függetlenül attól, hogy mi volna a helyes felelet. A szerencsétlen beugratott órák hosszat gyötrődött, sehogysem akart belenyugodni abba, hogy „ő ne tudná megfejteni a feladott kitalálandó! Nem hagyta abba, még azt se vette észre, hogy ugratói az oldalukat fogják nevettükben. * Az uram gyűlölte a háborút, irtózott tőle, félt is — egyébként Karinthy nemkülönben —, amikor behívták, befeküdt kórházba, s bár semmi baja nem volt, kivetette a vakbelét;

27 így kerülte el azt, hogy a szerb frontra küldjék. Kosztolányi, amikor először fegyvert adtak a kezébe, kétségbeesésében a földre rogyott, majd szó nélkül, miután magához tért, egy sarokba állította a szuronyos puskát, amelyet azonmód el is loptak, s ő ekkor (t.i. a boszniai okkupáció idején történt) csak Pista bácsinak, altábornagy nagybátyjának segítségével tudta megúszni, hogy haditörvényszék elé ne állítsák. Frici ugratásból többször küldött az uramnak postán, bevonulásra szóló, hivatalos felszólítást, hivatalos blankettán, amelyeket a Városházán szerzett valahogyan. *