Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Karinthy és Kosztolányi
— Á, úgy? — húzta ki magát Karinthy a vonal végén. - Olvastam Karinthy úrnak most megjelent művét - kezdte nagy alázatossággal a szót Nagy Lajos a telefonban. - Valóban? — kérdezte Frici önelégülten — És ha szabad tudnom, mi a véleménye róla? — várta a dicsérő szavakat, amelyek hivatva lettek volna néhány órányi önbizalmat biztosítani számára. - Az, hogy ennél nagyobb marhaságot, ennél ostobább hülyeséget még nem olvastam. — Úgy? Kivel beszélek kérem, ha szabadna tudnom? - feszengett Karinthy. Férjem kivette a kagylót Nagy Lajos kezéből és sietett megnyugtatni barátját, hogy csak Nagy Lajos tréfált, nem pedig egy komoly „olvasó . * Egy telefonviccüket napokon keresztül szisztematikusan végrehajtották. A Kotányi-féle paprika vállalatot ráuszították Lánczy Leóra, a nagy bankvezérre. 21 Mit tudom én, hogy hogy csinálták, de annyi bizonyos, hogy mind a paprikaboltot, mind Lánczy Leót felpaprikázták egymás ellen. Én csak annyit hallottam a telefon másik hallgatójából, amit olykor-olykor a fülemhez nyomtak, hogy „Igen, igen, tudjuk kérem, Lánczy Leó őméltósága, már érintkezésbe léptünk vele", vagy pedig: ,J.gen, igen, tudjuk, a Kotányi-féle paprika vállalat. Már hallottunk az ügyről." ök pedig mulattak f mint két tizenhároméves kamasz. * Ez azután történt, hogy Kosztolányi hazatért európai körútjáról, amikor is — többek közt — meglátogatta a száműzött II. Vilmos német császárt Hollandiában, Doornban. Késő éjszaka volt, régen aludtunk nagy, sárga ágyunkban, amikor csöngeni kezdett a telefon. Elszántan, vadul csörömpölt. — Hát ez ki lehet? — riadva néztünk egymásra. Elsőül én másztam ki az ágyból, álomittasan - mindig is kíváncsi természetű voltam —, az uram legyintett: - Ugyan, hagyd, aludj, majd abbahagyja, biztosan tévedés. — Az a fontos, hogy te meg Ádám itt vagytok velem, nagy baj már nem lehet — mondogatta olyankor is, amikor váratlanul toppant be a sürgönyhordó.
