Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Házasság, Gyermek, Halál

kozó íróban, ha egy-egy pillanatra fel is ötlik ez a gyermeteg elgondolás, tüstént elveti, és arra sem érdemesíti, hogy zárójelbe tegye. A Harmadik állapot gondolata is egyre foglalkoztatja. Ezt a harmadik állapotot keresi, kutatja a tenger fenekén, a csillagokban, a Mennyei riportban.

9 Október 31-én írja: „Nem születtem a szenvedésre — gyalázat, gyalázat, gyalázat! hogy énreám mérték ezt a piszkos, gyalázatos, mérhetetlen szenvedést! A szenvedés alacsony dolog, tehetségtelen, tompa butaság, álom. A nagyság a boldogságban van meg - boldognak nagy voltam. ' „Ma egész nap terveket dolgoztam ki a múltra: [...] Margitszigeten ülünk, ballagunk hazafelé, este, szótlanul egymás mellett és én kidolgoztam pontosan, hogy mit mondjak neki, [... ] egyszerre szembejön a halott. Én szelíden és nyugodtan — ugye most megyünk? Ebben a néhány sornyi feljegyzésben a múlt, a jövő és a jelen egységét, egybefonódását alakítja valósággá a képzelete. „1918. október 29. [...] Talán ezt kellene tennem most is. Erősnek lenni, vidámnak, talán visszajönne, ha látná, hogy nem sikerült engem boldogtalanná tenni. Én inkább azt gondolom - és nem mondok vele újat vagy meglepőt, hogy Judik Etel halálát — már amennyiben nem kétséges, hogy egy-egy ifjonti halálban, a szervezet ellenállásának a csökkenésében külső és belső okok egyképpen közrejátszhatnak — nemcsak a kacérság, nemcsak a gyötretés vágya siettette, talán az is, a gyermeki dac és bosszú érzése, de inkább menekülés lehetett ez a túlságosan bonyolult körülmények, múltjának kínos emlékei, a jövőtől való félelem elől. Néhány évvel idősebb is volt férjénél, és ez a múltban súlyosan esett a latba. Kishitűség volt. HIÚ — írta róla Karinthy, háromszor aláhúzva a szót. Csakhogy minden hiúság egyben kishitűség is, és talán minden női kacérság is az, a gyöngeség érzete, műszóval élve: kisebbségi érzet. Mert hiszen abban a világban, amelyikben a nőnek, ha pénze nem volt, csak a fiatalsága, a szépsége jelentett értéket, mit várhatott már a hervadó asszony, négy gyermek anyja, az egyre nagyobb sikereket érő, fiatalabb, felfelé haladó író mellett. Túlontúl nehéznek érezhette ezt a szerepet, ami ki volt rá osztva. Karinthy is sejthetett ilyesmit, mert egy álmáról ír 1918. november 23-án. „Álom: Kezdődik valami különös, békés érzéssel. Már végleg el vagyunk válva és én kezdek beletörődni. Ő zavarosan és hevesen és romantikusan hagyott el valami nagy szerelem miatt, amivel maga sem volt tisztában. Most na-