Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Házasság, Gyermek, Halál

Miért kereste ilyen körülményesen a boldogságát? Miért kellett írásaiban ennyire harcolni a „nő , az „ellenfél ' ellen, a valóságban pedig ennyire küz­denie érette? Ki tudna eligazodni azon a homályos, ágas-bogas területen, a századeleji költő gondolati és érzelmi zűrzavarán? Talán legközelebb járunk a lényeges­hez,; ha a hatéves korában árván, anya nélkül maradt érzelmes kisfiúra gondo­lunk, aki tudva és tudattalanul esztendők hosszú során sóvároghatott valaki után, aki az elveszett anyát pótolhatná, nő után, aki egyedül csak az övé, s akinek ő is egyetlené, mint anyának a fia. Hat lánya után Frici első fiúgyer­meke volt édesanyjának, s egyik nénjétől tudom, hogy micsoda nagy öröm volt ez a szülők számára. Akkora keresztelőt csaptak, hogy a Damjanich utcai kertes házban — itt született Karinthy Frigyes — hosszú-hosszú asztalok­nál ültek a meghívottak. Ezenkívül — motívumként - már itt is meg kell említenem azt, ami Karinthy későbbi magatartásában és műveiben is rendkívül gyakran fel-felbuk­kan: a „megmenteni , „boldogítani , „megváltani akarás motívumát, mond­hatnám rögeszméjét. Hazajöttek Budapestre, Karinthy feleségül vette Judik Etelt. Magukhoz vették az asszonynak első férjétől való Klári nevű leányát, a két fiú apjuknál maradt (a kisebbik nemsokára meg is halt tüdőbajban). 1914 decemberében pedig megszületett Karinthyék Gábor 3 nevű gyermeke. Talán nem érdektelen feljegyezni, hogy Judik Ételnek első férjétől való két fia közül a nagyobbiknak, az élőnek, ugyancsak Gábor volt a neve. Vajon miért adta ugyanezt a nevet Karinthytól született fiának is? Ta­lán mert el akarta felejteni a múltját, előző házasságát, szörnyűséges, előbbi életét? Lehetséges, de az sem lehetetlen, hogy éppen ellenkezőleg, szüksége volt arra, hogy legalább a név emlékeztesse elsőszülöttjére. * Javában dúlt az első világháború. 1918. október, a nagy spanyoljárvány. Egyik napról a másikra százakat fektet sírba. Judik Etel az elsők közt kapja meg a betegséget. Kezdetben még nemigen tudtuk, hogy voltaképpen a pestis ért el hozzánk, a gyilkos háború még kegyetlenebb kísérőtársa. A háború a férfiakat kaszálta, a spanyol több­nyire nőket és gyermekeket söpört le az élők sorából. Ekkor halt meg Kaffka Margit is, egyszerre kisfiával, Péterrel. Karinthy sem sejti még, hogy mire ér haza Besztercebányáról, ahová felolvasni hívták. A felesége már lázban feküdt

Next

/
Thumbnails
Contents