Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Első találkozásunk

de az sem lehetetlen, hogy tetszett neki ez a három egymást követő nyolcas: 1888. Két évvel volt fiatalabb Kosztolányinál, és két évvel későbben halt meg. 51 évesek voltak mind a ketten. Enyhe gúnnyal beszélt arról is Karinthy, hogy édesapja, aki Kneipp Sebestyénnek,

11 az akkoriban nagyhírű egészségapostolnak volt a híve, kicsi korukban minden reggel benyomta őket — valamennyiöket — a kád jéghideg vizébe, télen-nyáron egyképpen. Otthon többnyire mezítláb kellett jámiok, falun pedig — nyaranta — állandóan nedves fűben sétáltatta őket. Dicsekedett, hogy ettől olyan egészséges, kifeszítette a mellkasát, mutatta a bicepszét, hogy tapintsam meg, de azért a hideg víz gondolatára, még visszaemlékezve is, megborzongott. Evvel kapcsolatban hallottam tőle a megfejelt mondást: Mindenütt jó, de legrosszabb otthon. Amikor először mentem hozzájuk, már csaknem este volt, és én mentegetőztem, amiért ilyen későn jövök. — A napnak huszonnégy órája van, és nincs későn és nincs korán — mondta a bácsi, Karinthy édesapja. Jól emlékszem, ez nagyon tetszett nekem, sokszor eszembe jutott. Felszabadulásnak éreztem a szokások rabsága alól. Egyébként Karinthy Frigyes édesapja, Karinthi József egyáltalán nem volt köznapi jelenség. Nyilvánvalóan különc is volt, de ezenfelül nyelveket értő, müveit, minden iránt érdeklődő, gondolkodni tudó ember. Jó barátai Kiss József, a költő, Nordau Miksa,

12 a később jónevű író. Ifjúkorukban mindhárman szomszédos Szabolcs megyei birtokon nevelősködtek. Karinthy édesapja később a Ganz-Hajógyárnak volt sok éven át alkalmazottja, de emellett — például — lefordította magyarra Grillparzer Medeá\át, és már hatvanéves elmúlt, amikor szerkesztett egy kalózszótárt, még későbben pedig egy olasz nyelvtant. Hetvenhat évet élt. Parkinson kórban halt meg. (Az agynak egyfajta megbetegedése ez, amely különös járásában is megnyilvánul.) Furcsa otthon volt Karinthyék otthona. Egy ízben meglepődve láttam, hogy egyik nénje, már nagylány, a falnak fordulva térdepel a szobában. Akkor sem állt fel, amikor beléptem, térdepelt tovább, mereven, szinte katatoniásan, szemét a csupasz falra függesztve.

13 Máig sem tudom, komédiázott-e, játszott-e, vagy imádkozott. A többiek ügyet sem vetettek rá. Frici se szólt, sóhajtott egyet, szokott mozdulattal válla közé húzta a nyakát, mintha valami ellen védekeznék, és aprón fel-felnevetett. Később is mindig így tett, amikor egyik vagy másik testvére furcsaságairól volt szó.