Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Milyen volt? Hogy élt?

dalmi működésének ez lett volna a tengelye, holott, annak ellenére, hogy rendkívüli fontosságot jelentett számára, sok, a kelleténél több figyelmet vont el egyéb, lényeges kérdésektől — ahogyan azt ő maga is vallotta —, mégis, nem akadt úgyszólván egyetlen olyan általános érdekű világjelenség, amit futó, de jelentős műveiben is fel ne vetett volna, ami mellett le ne tette volna a garast, akárcsak egy-egy pompás megjegyzésben, de sokszor szenvedélyes, remekül felépített tirádában is. ALevél,

36 amely alig terjedelmesebb, mint egy kétoldalas levél, ahol ahhoz az írótársához szól, aki majd 2016. november 16-án böngészi a régi hírlapokat a múzeumban. Riadalom van ebben a haláltól, a lélek riadalma, rendkívül különös álruhában. A jövőbeli embertől vár feleletet arra, hogy neki, aki már régen nem él, mit kellett volna tennie, hogy elkerülje a borzalmakat, a történelem baklövéseit, s talán még a halált is. Mintha suba alatt arra gondolna, hogy akkorára már a halált is legyőzték. Rendkívül bonyolult, sokrétű gondolatsort takar ez az egy, történelemre utaló kérdése: „Kérlek írótárs, válaszolj. Könyörgök neked, írd meg sebtiben — mi lesz? Hová megyünk? Meddig élünk? Mifelé törekedjünk? Mitől tartózkodjunk? Micsoda bizonytalanság ez. Benne lüktet a kor egész bizonytalansága. „Ó kérlek, felelj! Beszélnék én is neked, elmondanám ezt a délelőttöt — de fáradt vagyok, látod, és érzem, hogy egyetlen nagy és igaz dolog volna csak: ha megszoríthatnám a kezed és nem kellene nyomorultul elpusztulnom, mint mindennek, ami kedves és drága volt s amiben hinni tudtam.