Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Milyen volt? Hogy élt?
hazatelefonáltak, hogy van-e vacsora? Vacsora mindig volt készítve, és ők minden alkalommal mégiscsak elmentek „valahová vacsorázni, csoportosan. Ezúttal, kivételesen a Kis rablóba mentek, ahol a tulajdonost röviden „Rabló úr -nak szólítgatta. Gyakran énekelgetett az utcán. Egy időben örökösen Solveig dalát 23 énekelte. Még a szél is ezt a dalt fütyülte számára, az elhagyatott, a magányos dalát. Mert ő mindig elhagyatottnak és magányosnak érezte magát, bármennyien is voltak körülötte. Életének utolsó idejében „Mein Vater Parsival -t 24 harsogta állandóan. Betegségek, gyógymódok őt is rendkívül érdekelték, akárcsak Kosztolányit. Még mielőtt megbetegedett volna, már akkor is naponta együtt volt orvosbarátaival, és gyakran azoknak magyarázott a betegségekről, mérnököknek technikai megoldásokról. A görcsös szenvedés ellen a „laza lelki tartást prédikálta csalhatatlan gyógyszerül. Naiv módon mindenkin segíteni próbált, és a gyermeki „Wille zur Macht 25 segítségével olykor sajátmagával is elhitette, hogy kijelentéseivel csodákat művelhet. Semmiben sem hitt annyira, mint az akarat hatalmában. Azt is hirdette, hogy az ember felelős az ostoba, gonosz természetért. Persze ez nem volt teljesen világos, hogy ez a felelősség mi mindenre érvényes és meddig terjed. Aki vele volt, azt érezhette, hogy testvér van mellette. Jó testvér. Talán a feleségével is testvérmódra veszekedtek, olykor verekedtek, mint afféle felügyelet nélküli gyermekszobában. Egy gyilkosról írta, illetve olyan valakiről, akiről azt hiszi, hogy gyilkos: „Arra a legtermészetesebb feltevésre, hogy egyszerűen feljelentem őt, vagy nem gondolt egyikünk se, vagy nem került szóba. Számomra, úgy látszik elképzelhetetlen volt ez a megoldás, még így, mint gyilkost és őrültet is közelebb állónak éreztem magamhoz, mint az akkori világ fennálló rendjének és törvényeinek bármelyik képviselőjét. 26 * Akkor, amikor még az emberiség hatalmas tábora a pubertásos düh és bosszú őrületében fetrengett, abban a Winnetou korszakban, Karinthy tárgyalásokról, az emberi szolidaritásról ábrándozott. Nemes optimizmusa hitt abban, hogy az embereket szelídséggel, jósággal, türelemmel meg lehet javítani. Megszelídítenie sem a politikai tigriseket, sem az ő saját, külön tigrisét nem sikerült, de a körülötte nyüzsgő sok boldogtalan jó néhány derűs órát, felszabadult vidámságot köszönhet neki.
