Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Verpelét
viharosabb és csöndesebb napok, a Balaton váltakozó hullámverésének a példájára. Egy ilyen viharos napon történt, hogy Frici, égő cigarettájával, jó darabon kiégette a paplanát, Aranka egy csomó tányért földhöz vágott, a Karinthy csemeték pedig, Tomival az élükön, valamennyi szobából kihordták a párnákat, s oly erővel dobálták azokat egymás fejéhez, hogy két párna kiszakadt, s a bennük levő toll behavazta az egész udvart, beszállt a nyitott ablakokon keresztül a szobákba. A termetes Vitézné (már ő sem él) csípőre tett kézzel, fejcsóválással megállt a konyha ajtajában, és szolid szemrehányással, orrhangján csak ennyit dünnyögött: — Íme a Karinthy dinasztia. Tányér-rengeteg tört itt. Aranka példáját követve, több bővérű nő így vezette le haragját. Karinthyék egy külföldön élő nőismerőse, aki évenként egyszer Buda-, pestre látogatott, s ilyenkor felkereste őket, megemlítette, hogy milyen különös, valahányszor Karinthyéknál ebédel, minden alkalommal más-más porcelán étkészlettel terítenek náluk. A felnőttek veszekedtek, néha verekedtek is egymással, de a gyerekeket úgyszólván sohasem verték meg, Tomi is nagyritkán kapott egy-egy nyaklevest, ami Frici óriási önuralmára vallott. A gyerek egyszer kijelentette, hogy ő bádogos, és mindenkibe szögeket akart verni, kalapáccsal. Miután azonban a szöggel Fricinek a nadrágját is kilyukasztotta, s a lábát is felsértette, mégiscsak megkapta a jól megérdemelt pofont. Ezúttal Tomi nem sírt, de szikrázó fekete szemét méltatlankodva emelte nevelőapjára. — Egy bádogost nem lehet megverni — mondta, s ez annyira tetszett Karinthynak, hogy megölelte a gyereket, és sietett őt kiengesztelni. Túlérzékeny Gabi fiát sohasem verte meg, de egy ízben nagy riadalmat okozott az ideges gyermek lelkében. Gabi ötéves volt ekkor. Álmodozó, szórakozott kisfiú. Lement az utcára, engedély nélkül, és valahogyan messzire elcsavargott. Eltűnése nagy izgalmat kellett otthon, végül azonban mégiscsak hazavergődött a gyermek. Frici kinyitotta az előszobaajtó kis ablakát. — Kit tetszik keresni? — kérdezte. — Téged — mondta a kisfiú. — Mi az, hogy téged? Engem? Miért keres maga engem? — Téged, apuka - szepegett most már a gyermek. — Semmi apuka. Én nem vagyok a maga apukája — űzte tovább a kegyetlen pedagógiai játékot Frici. — Ki a maga apukája? Hogy hívják?
