Kelevéz Ágnes - Kovács Ida: Kosztolányi Dezső: Napló. Igen becses kéziratok (1933-1934) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1985)

Napló

keserű gőz s a délelőtt józan világán pislog a villany. Itten zabáltunk éhomra dohányt, feketét. Lásd, most jöhetnél, a színpadi fény alkalmas e furcsa látogatáshoz. Fényes kisértet. . . vezéri szemüveggel. Arcomba csap az ifjúságom szívszorongató és lüktető éterszaga. És szavaimmal lengek a májusban, reád gondolok nagy ívben röpülve és leesve, mint a sas. . . 47. Juhász. Tanár, őrült. Nevelő, intézetben működik, nyaraláson. Rövidre nyírt haja. Minden izgatta. Goethe mondja: az éjszaka mindent elfed. Ez az én elvem is. Sohase haragszom. Egyszerre valami tehetetlenség miatt olyan izgatott lesz, hogy elájul, és két napig eszméletlenül fekszik. Megjegyzés: olyan közösségben volt, ahol sikert és ámulatot lehetett kelteni azzal, hogy a japánok forró fürdővel védekeznek a meleg ellen, és azzal, hogy [xxxxxx] Pepi, kis Bözse [xxx] és hülye testvére szolgált egy helyen, ahol két hétig rejtegette ágyában katonaszökevény szeretőjét. Nappal egyszerűen beágyazta. Rosszul látó asszonya nem vette észre. 48

Next

/
Thumbnails
Contents